Kissé csillapodik a szél, de jövő hét elején a Balatont is "kibillentheti"
A következő napokban pénteken délelőtt többször megnövekszik a felhőzet, emellett napos időszakok is lesznek. - írja az idojaras.hu.
Csapadék nem várható. Délután napos és felhős időszakok váltakoznak, csapadék nem lesz. Az északnyugati szelet eleinte még kísérhetik erős lökések, majd mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 3, 7 fok között alakul.
MTI
A jövő hét elején ismét viharos szél várható, emiatt hétfőn a Balaton vízszintje is "megbillenhet" - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán.
A jövő hét elejére ismét rendkívül erős, még a téli időszakhoz képest is szokatlanul erős nyugatias áramlás alakulhat ki Európa felett. Emiatt a kontinens jókora részén viharos széllökésekre kell számítani, ezek akár orkán erejűek is lehetnek.
Magyarországon - részben az Alpok áramlásmódosító hatása miatt - a délnyugati szél érheti el a viharos, számítások szerint óránkénti 70-100 kilométeres sebességet. Az ebből az irányból fújó, ritkán ekkora erősségű szél a nyilvánvaló kellemetlenségek mellett egy érdekes jelenséget is tud okozni: "kibillentheti a magyar tenger vízszintjét" - fogalmaztak.
Azt írták: a 80 kilométer hosszú, sekély tó medre ideális ahhoz, hogy a tó hosszanti keresztmetszetével párhuzamosan fújó délnyugati vagy északkeleti irányú szél "áttolja" a víztömeget a tó egyik végéből a másikba.
Az eset nem lenne egyedi, az előre jelzett szélsebesség akár félméteres vízszintemelkedéssel is járhatna a tó északkeleti részén (és hasonló csökkenéssel a délnyugatin) - írták.
Az eddig megfigyelt legnagyobb ilyen mozgás 1962. május 14-én volt, akkor 9 óra alatt 45 centiméterrel csökkent Keszthelynél a vízszint, Alsóörsnél pedig 51 centimétert emelkedett.
Orvosmeteorológia
Pénteken, és ezt követően is frontmentesen alakul az idő. A hűvös nappalokon azonban a fokozott a megfázásveszély, és a hőérzet is alacsonyan alakul.- írja a meteoklinika.hu.
Pénteken még tart a front mögött érkező hideg levegő hatása és beáramlása, és még több napig ez fogja meghatározni a humánmeteorológiai helyzetet. A hideg reggelen többeknél kopásos jellegű ízületi bántalmak léphetnek fel, mely helyenként napközben is csak lassan mérséklődnek. Nagymértékben növekszik a megfázás veszélye is: hűvösen indul a nap. Az előző napokban átrobogó hidegfront erősen igénybe vette a szervezetét, legyengült, így fogékonyabbá vált a kórokozókkal szemben is. Növelje tovább a C-vitamin bevitelét, az étrendjébe is igyekezzen beépíteni az ezt tartalmazó ételeket, például a céklát. Napközben is az átlag alatt marad a hőmérséklet, a hőérzeten pedig helyenként az élénk, erős szél is ront. Az időnként erős légmozgás hatására fejfájása jelentkezhet, emellett ingerlékennyé és türelmetlenné is válhat.
Reggel elsősorban a kopásos ízületi bántalmakkal élők panaszkodhatnak fájdalmakra – amennyiben ön is érintett, akkor próbálja folyamatosan melegen tartani a végtagjait, ébredés után pedig kámfortartalmú krémekkel kenegesse a fájó testrészeket. A kellemetlen tünetek napközben is fennállhatnak, ugyanis végig hűvös marad az idő. A napsütés azonban sokat javíthat a hangulatán ha ilyen tájon él.
Jó hír, hogy a front mögött jelentősen kitisztult a levegő, a szennyezőanyagok koncentrációja most napokig nem emelkedik a kritikus értékek közelébe.
A közlekedésben estig főleg az északnyugati tájakon okoz csökkent menetstabilitást az élénk légmozgás, de napközben mérséklődik a szél. Ilyen esetekben mérsékelje a sebességet és tartson nagyobb követési távolságot!
Vezető tünetek a mai napon: fejfájás, vérnyomás-ingadozás.
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.