h i r d e t é s

Kistraktorban NAGY motor

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kistraktorban NAGY motor

2015. augusztus 06. - 15:29
0 komment

A Chevrolet "small block" nevű V8-asát szinte már minden létező dologba beépítették már, a motorkerékpártól a Daewoo Matizon át a repülőgépekbe is – miért épp a kistraktor maradt volna ki?

Értelme persze nincs sok, hisz egy kövér gázdfröccs, és kitépi maga alól a füvet, amit addig lenyírt, de lehet, hogy mókának nem rossz.

Ez esetben egy Massey Ferguson MF10 kerti kistraktor volt az alap. Egyszerű kis szerkezet, eredetileg tíz lóerős egyhengeres motorhoz lett méretezve – talán ezért is van, hogy a futóműve is az elképzelhető legegyszerűbb: hátul merev, elöl pedig egyszerű zártszelvény híd, amely középen egy vízszintes csappal csatlakozik az alvázhoz, és két gumipogácsa akadályozza, hogy túlságosan kibillenjen valamelyik irányba.

A small blocknak nincs olyan változata – a régi 150-180 lóerősek sem – amely ne lenne drámai túlzás ehhez a vázhoz képest, de a felvételen úgy tűnik, hogy az átalakításokkal egész stabil gépet sikerült összehozni. A hátsó tengely persze nem bírta volna a nyomatékot, ezért egy Ford hátsó tengelyt rövidítettek le, amelyre a Powerglide automata váltón keresztül érkezik a V8-as ereje. Mondjuk így sem látszik, hogy a készítő szívesen taposná tövig a gázt, és ezt valahol meg is értjük: nem lehet könnyű ép bőrrel megúszni, ha egy pillanatra elvész a stabilitás.

(via totalcar)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 6.