Ez ugyanis az alapvetően egy tömbösödést eredményez. A paranoia pedig a posztszoc államok tipikus társadalmi betegsége. A politikai szélsőségek ugyanis mindig a nép félelemben tartásából csináltak üzletet. Azonban Európa leghosszabb ideje tartó, összefüggő békés időszakát éli. Ez nem kedvez félelem politikájából nyerészkedőknek.

Kapóra jönnek hát a krízisszituációk. Jól megfigyelhető, hogy a 2008-as gazdasági világválság, és a migrációs probléma egyaránt sokkal hosszabban csengett le hazánkban, mint bárhol másutt. Különös pikantériája a dolognak, hogy utóbbi lényegében el sem ért hozzánk.

A 2017-ben elhunyt gazember, Arthur Finkelstein tanítványa, a nem kevésbé erkölcstelen George Birnbaum interjút adott egy svájci napilapnak és érdekes dolgokat tárt fel mestere és saját módszereiről.

Az eredetileg a pénzügyi világban dolgozó Finkelstein hangsúlyosan közvélemény-kutatások eredményei alapján dolgozta ki az általa vezérelt kampányokat:

Minden, amit Arthur tett, a számokra alapozva tette. De a számokból senki más nem tudta kiolvasni azt, amit Arthur igen.

Nem csak a megkérdezettek életkorát, lakhelyét, politikai nézetét olvasta ki a számokból, hanem fontos mintákat is észrevett. Azt például már korán felismerte, hogy az emberek leginkább olyan dolgoktól félnek, mint a drogok, a bűnözés, vagy (a sajátjuktól eltérő) bőrszín. Finkelstein úgy gondolta, hogy a legjobb eredményt a választók egymás ellen fordításával tudja elérni, méghozzá a félelem segítségével.

Olyan témákat kell felhozni, amelyektől félnek az emberek, és ezt úgy tálalni, hogy úgy tűnjön, hogy a veszély a baloldalról jön

– írta Finkelstein Richard Nixon amerikai elnöknek 1972-ben. /24.hu/

Mindezek mellett a kampányok sikerének receptjét is elárulta.

A negatív kampány két kulcsfontosságú stratégiai eleme, hogy nem saját programunk népszerűsítésére, hanem ellenfelünk lejáratására koncentrálunk, valamint a lehető legtöbb választó kedvét elvenni a választáson való részvételtől. Lényegében, ha érdektelenség miatt nem megy el valaki szavazni, e kampány célját szolgálja. (És hirtelen 2010 áprilisa juthat eszünkbe)

Ezután már csak annyi a kell, hogy az emberek elutasítására építsünk. „Nem akarom a Fideszt, de a migránsoktól megvéd minket.” „Nem állok össze Soros ügynökeivel!”

A politikai ellenfelek pedig patthelyzetbe kerülnek. Ha nem reagálnak a kampányra, azt vágják a fejükhöz, hogy nem foglalkoznak az adott ellenséggel. Ha reagálnak rá és megpróbálják eloszlatni a hazugságokat, lényegen akaratlanul is azt a képet ültetik el az ellenoldal szavazóiban, hogy ők is a rettegett ellenség emberei.

Az ellenség neve. Mondják, ha lezuhan egy repülőgép, és meghal 200 ember, az csak egy adat, de ha a szomszéd városban az öt éves Kiss Danit üti el egy autó, az tragédia. Ugyanez működik az ellenséggel is. A magyart nem vélt ügynökök ellen kellett hergelni – bár az is sikerült – hanem Soros György ellen. Az eredmény ismert.

Bármily hihetetlen, volt magyar közreműködője is a kampánynak. Schmidt Mária a történelemhamisítás nagyasszonya

a Hitlerrel lepaktáló Magyarországot rendre ártatlan áldozatként állítja be, amelyet ellenségek vettek körül és amely bátran megvédte az identitását. Schmidt szerint a magyar nemzet állandó ostrom alatt áll, hol az oszmánok, hol a nácik, hol pedig a kommunisták által, és Magyarország feladata az, hogy visszaszorítsa a külső befolyást és megvédje a kereszténységet.

Azonban pechére vagyunk néhányan, akik ismerik Jan Assman munkáját, a hideg emlékezetről, amely rendszerint történelmi emlékeinket torzító technikaként szemlélteti.

A végső konklúzió sem túl vigasztaló. Soros György bár kétségtelenül sértettje a bűnügynek, ő egy amerikai milliárdos, az igazi gond ott van, hogy Orbán a magyar néppel bánik úgy, mintha csak filléres kurvák lennénk. És mi hagyjuk.