h i r d e t é s

Kitálalt Göncz Árpád egykori tolmácsa

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kitálalt Göncz Árpád egykori tolmácsa

2019. szeptember 11. - 06:52

 

A néhai köztársasági elnök ugyan beszélt angolul, de hivatalos útjaira tolmács tartott vele. - írja a hirklikk.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Cseke Csilla

Tíz évig dolgoztak együtt, bejárták a világot, és ez idő alatt kollégákból barátok lettek.

Február 10-én ünnepelte volna 97. születésnapját Göncz Árpád, aki 1990 és 2000 között volt Magyarország köztársasági elnöke. Bár műfordítóként beszélt angolul, Papp Nándor, aki egyetemi tanulmányai mellett kezdett tolmácsolni, minden hivatalos eseményre vele tartott.

A tolmácsolás nagyon intim kapcsolat. Külföldön tartott beszédeit gyakran kezdte angolul, de már az első mondatban elhangzott, hogy a börtönben tanulta meg a nyelvet

– idézte fel a Best magazinnak Papp Nándor, aki az évek során a barátja is lett az elnöknek.

Papp visszaemlékezéséből kiderül, hogy Göncz Árpád mindig mindenkit tegezett:

Ő volt az ország Árpi bácsija, de ezt a nevet inkább csak elviselte. Úgy volt vele, benne van a fizetésében. Még a gyerekei is Árpádnak szólították.

Tíz év alatt rengeteg külföldi meghívásnak kellett eleget tennie, és Magyarországon is számos közjogi méltóság megfordult.

Miután megválasztották, első külföldi vendégei Károly herceg és Diana hercegnő voltak. Akkor még nem volt jártas a protokollban, így a találkozó elején közölte a párral: Az önök családja ezer éve csinálja ezt, én három napja.

Később pedig, amikor már rutinosan mozgott a diplomácia világában, viccet csinált a szabályokból.

1999-ben Bill Clinton elnök és a first lady, Hillary fogadta. Mielőtt a Fehér Házba indultak, az amerikai hivatal protokollfőnöke átvette velük az est részleteit. Kiemelete, hogy az Egyesült Államokban hivatalos vendég érkezése esetén szokás a 21 ágyúlövés. Ekkor Göncz Árpád odafordult hozzá, és megkérdezte: „Miért 21, elsőre nem találnak el?” A protokollfőnök nem értette a viccet, de a Fehér Házban futótűzként terjedt a poén. Clinton könnyeit törölve mesélte a feleségének – emlékezett vissza Papp Nándor.

Az egykori elnök gyakran feladta a leckét tolmácsának. Bár a hivatalos beszédeket szokás előre megírni, Göncz gyakran rögtönzött, sokszor olyan szavakat használt, aminek nincs angol megfelelője. Egyszer a számadójuhász, máskor pedig a viceházmester szavakkal tette próbára a tolmácsát.

Göncz Árpád nem csinált titkot abból, hogy az 1956-os forradalom után életfogytiglan tartó börtönre ítélték, ahonnan végül 1963-ban elnöki amnesztiával szabadult.

1995-ben egy koppenhágai ENSZ-rendezvényre volt hivatalos, amin díszebédet adott II. Margit királynő. Mielőtt leültünk, körbenézett az asztaltársaságon. Ott volt Nelson Mandela is, mire Göncz megkérdezte: Uraim, van itt valaki, aki kevesebbet ült, mint 5 év?

Papp Nándor jó humorúnak, emberségesnek írta le Göncz Árpádot, aki ugyanúgy viselkedett egy hajléktalannal, mint II. Erzsébet királynővel.

hirklikk.hu


 

h i r d e t é s