h i r d e t é s

Kitiltották a kamionokat Hodosból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kitiltották a kamionokat Hodosból

2017. augusztus 15. - 16:34

Számos településen okoznak gondot a tehergépkocsik. - írja a parameter.hu.

Fotók: a szerző felvételei Forrás: parameter.hu

A kamionok vezetői gyakran a falvakon át vezető utakat használják arra, hogy elkerüljék a fizetős útszakaszokat.

A kamionok és a nagyobb teherautók közlekedése a falvakban egyáltalán nem tesz jót az útszakaszoknak, melyek a legtöbb esetben községi, vagy éppen megyei fennhatóság alá tartoznak, de persze a házakat is tönkreteszik.

És akkor még nem beszéltünk a lakosok, illetve a gyerekek biztonságáról, így rászántuk magunkat erre a lépésre és tiltótáblákkal akadályozzuk a község területén a kamionok közlekedését

 — magyarázta Balódi László, Hodos polgármestere.

Elmondta, megérti a sofőröket is, akiknek a feladata, hogy eljuttassák az árut a megrendelőhöz, s ezzel nem az ő munkájukat szeretnék gátolni, de a falu biztonságát növelni.

Mivel egyre növekszik a község, nő a forgalom, így a teherforgalom is, főleg a bliccelő sofőrök választják a rövidebb és ingyenes utakat.

Ezért volt szükség erre az intézkedésre, amellyel a nem célforgalmat szolgáló, 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsikat tiltották ki a faluból.

A hodosiak remélik, ezzel a döntéssel nem csak az ingatlanok állapotát sikerül megvédeniük, de a testi épségüket is.

parameter.hu