h i r d e t é s

Kocsis Máté szerint Orbán ígéretei reálisak, Gyurcsány pedig egy bűnöző

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kocsis Máté szerint Orbán ígéretei reálisak, Gyurcsány pedig egy bűnöző

2021. június 17. - 16:31

A Fidesz-frakció álláspontja szerint a járvány, a népvándorlás és a gazdasági kihívások mellett Magyarországon az is veszély, ha a múlt tér vissza.

Kocsis Máté és Simicskó István - Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A kormánypártok képviselőcsoportjainak kihelyezett debreceni ülése még tartott, amikor Kocsis Máté és Simicskó István frakcióvezetők rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak. Előbbi politikus azzal kezdte az eseményt, hogy emlékeztetett: a parlament kedden fogadta el a jövő évi költségvetést, ahogy fideszes körkben most nevezik, „az újraindítás költségvetését”. Mint azt a fideszes politikus elmondta, ez meghatározza a még péntek délután is tartó tanácskozást, amelyet szerda este Orbán Viktor miniszterelnök nyitott meg. Kocsis Máté beszámolt arról is, hogy a kormánypárti képviselők meghallgatták Kásler Miklós, az emberei erőforrások miniszterének és Pintér Sándor belügyminiszter „sikeres járványkezelésről” szóló beszámolóját.

A frakcióülésen ugyancsak előadást tartott Novák Katalin családokért felelős tárcanélküli miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Utóbbi két kormánytag a társadalmi élet illetve a gazdasági élet újraindításáért felelős új operatív törzseket vezetik, és mint kiderült, a jövő feladatairól beszéltek.

"Azzal, hogy Európai országokhoz képest begy-másfél hónappal korábban lehetett újraindítani az életet, egy százalékos többletnövekedést jelent nálunk, aminek azért van jelentősége mert ezzel a jövő év elejére a járvány előtti időszakhoz képest 5,5 százalék fölé emelkedhet a GDP" – mondta Kocsis Máté, szerinte megalapozottan.

Hangsúlyozta, hogy csak ebben az esetben lehet szó azokról az intézkedésekről, amelyeket Orbán Viktor korábban már bejelentett: "így a munkát terhelő adók csökkentéséről, ami a gazdaság egészét tekintve, bérnövekedéshez vezet. Továbbá arról, hogy 200 ezer forintra emelhessék a minimálbért, és 260 ezer forint fölé a diplomás minimálbért".

A fideszes frakcióvezető hangoztatta, hogy már az idén nyudíjprémiumot adnak a nyugdíjasoknak, így kompenzálva a növekvő inflációt, jövő februárban pedig második részletben folytatják a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítését.

"Az 5,5 százalék fölötti növekedés esetén vezetnék be a gyermeket nevelőknek a 2021-es családi adóvisszatérítést, a 25 év alattiak személyi jövedelemadó alóli mentességét, illetve hogy a fegyveres testületekben szolgálók is megkaphatják jövő februárban előre a hathavi úgynevezett fegyverpénzüket" – sorolta a kormánypárti politikus a szerinte világon egyedülálló lépéseket.

Kocsis Máté – bejelentve, hogy a frakciók a rászorulók hitelmoratóriumának hosszabb távú fenntartását kérik a kormánytól – Magyarország és az itt élők megerősítését emelte ki a frakció munkájának fő irányaként, míg Simicskó István a családok védelmét és támogatását gondolja a legfőbb feladatnak. Bejelentették, hogy ezeket az irányokat bele is veszik majd a tervezett nemzeti konzultáció kérdéseinek sorába. Simicskó emellett a világ legnagyobb seregszemléjének nevezte a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszust, de a hazánkba látogató Ferenc pápa nevét ki sem ejtette a száján. 

A sajtótájékoztató végén Kocsis Máté elmondta, politikai helyzetértékelésükben a baloldalról is beszéltek, és ahogyan Orbán Viktor fogalmazott, szóba került, hogy a járvány miatti gazdasági kihívásokon és a népvándorláson túl Gyurcsány Ferenc visszatérése is veszélyt jelent.

"Egy Gyurcsány Ferenc vezette baloldal 2022-ben nem kaphat többséget, mert a magyarok ismerik, ki ez az alak: politikai és gazdasági szempontból is bűnözőről beszélünk" – hangoztatta.

Kocsis Máté a debreceni sajtótájékoztatón megjelent újságírók kérdéseire válaszolva védelmébe vette a pedofilokat a homoszexuálisokkal összemosó, a parlamentben a héten elfogadott törvényt. Kifejtette: "A gyermekek védelme a fontos, és a pedofil-ellenes törvény egy gyermekvédelmi törvény, szó sincs benne felnőttekről, csak 18 év alattiakról, és ez nagyon helyes!"

Kocsis szerint szomorú lenne ha az Európai Unió ez ellen fellépne, és őt az efféle fenyegetőzések döbbentették meg.

"A gyerekszobákban nincs helye semmilyen szexuális tartalomnak, ezt szülőként mondom" – tette hozzá.

Kiderült végül az is, hogy a Fidesz Orbán Viktorral együtt vallja: a migrációs nyomás nőni fog, a Fudan Egyetem megvalósítására létrehozott alapítvány pedig csak megtervezi a beruházást, amit 2022-végén mutatnak be. Népszavazás viszont csak azután lehet. (nepszava.hu)