h i r d e t é s

Komoly földrengés volt Mianmarban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Komoly földrengés volt Mianmarban

2017. március 14. - 08:21

Legkevesebb 24 halálos áldozata van annak az 5,1-es fokozatú földrengésnek, amely hétfőn éjjel rázta meg Rangun város térségét jelentette a Kyodo japán hírügynökség.

Reuters/Soe Zeya Tun

A helyi katasztrófavédelmi minisztérium közlésére hivatkozó jelentés szerint a földrengés kiterjedt károkat okozott Rangun központi kerületeiben is.

A Kyodo japán hírügynökségre és azon keresztül a mianmari katasztrófavédelmi tárca közlésére hivatkozó kedd reggeli TASZSZ jelentés szerint a földrengés kiterjedt károkat okozott Rangun belvárosi kerületeiben is.

A földmozgásról közép-európai idő szerint hétfőn délután több más hírügynökség is hírt adott – mérsékeltnek írva le a természeti csapás erejét –, és csak ranguni épületek köztük régi templomok, korlátozott kárairól számoltak be. Az AP hírügynökség által hivatkozott amerikai földtani intézet adatai szerint a földrengés epicentruma Ranguntól mintegy 70 kilométerre északnyugatra volt, fészke viszont a földfelszínhez viszonylag közel, alig tíz kilométeres mélységben.

Az első rengést több utórengés is követte.

Tavaly augusztusban egy Mianmar középső térségét sújtó 6,8-es erősségű földrengésnek legalább négy halálos áldozata volt, és a rengés súlyos károkat okozott 171 pagodában a híres bagani régészeti feltárások térségében. (MTI / orientpress.hu)