A Buckingham-palota váratlanul, egy órával a megemlékezés kezdete előtt jelentette be, hogy II. Erzsébet brit uralkodó nem jelenik meg a háborús halottak tiszteletére emelt londoni emlékműnél tartott ünnepségen, amelytől uralkodása során korábban csak hatszor maradt távol. A hivatalos közlés szerint a 95 éves királynőnek meghúzódott a háta, de sokan aggódnak: október elején bottal jelent meg egy rendezvényen, később egy éjszakát kórházban töltött.
Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában: az elmúlt tíz napban mintegy kétszázan betegedtek meg, és egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe az ország déli részén lévő Odessza megyében - jelentette pénteken az UNIAN egészségügyi forrásokra hivatkozva.