h i r d e t é s

Korábban megjelenhetett a koronavírus Kínában, mint ahogy eddig gondoltuk

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Korábban megjelenhetett a koronavírus Kínában, mint ahogy eddig gondoltuk

2021. május 24. - 07:37

Már 2019 novemberében megfertőződhettek vuhani virológusok - írja az Index

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Egy újabb jelentés szerint néhány kínai virológus már 2019 novemberében megfertőződhetett a koronavírussal. - írja az Index

Az amerikai hírszerzés által készített riportból az derül ki, hogy a vuhani Virológiai Intézet három kutatóját kórházban kellett kezelni 2019 novemberében,

MÉGHOZZÁ OLYAN TÜNETEKKEL, AMELYEK A KORONAVÍRUSOS BETEGEKNÉL JELLEMZŐEK. 

A jelentés még Donald Trump elnökségének utolsó napjaiban készült és tavasszal már volt néhány olyan nyilatkozat, amelyet ez is befolyásolhatott, de a jelentést csak most hozta azt nyilvánosságra az amerikai külügy.

Az időzítés alighanem nem véletlen: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) döntéshozói a következő napokban határoznak majd arról, hogy miként folytassák a koronavírus eredetére vonatkozó vizsgálataikat.

A virológusok egyébként már korábban is azt feltételezték, hogy a vírus  már őszén is terjedni kezdhetett Vuhanban. A kínai kormányzat viszont az első fertőzöttként egy olyan férfit tart számon, akit 2019 december 8-án regisztráltak betegként. 

A vuhani Virológiai Intézet számos vírustípust vizsgált 2019 végén és az akkor keletkezett adataikat, feljegyzéseket nem hozták nyilvánosságra, emiatt még a szakemberek közül is sokan feltételezik azt, hogy akár a laborból is kiszökhetett a koronavírus. 

A kínai külügyminisztérium a történtekre reagáló közleményében is tagadta azt, hogy a vírus a laborból szökött volna meg, és épp a WHO által vezetett év eleji vizsgálat eredményeire hivatkoztak eközben.

"Az Egyesült Államok továbbra is népszerűsíti a laborszökevényes elméletet" – írták a jelentésre reagálva. (Index)