h i r d e t é s

Koronavírus: úgy látják, erre a vércsoportra veszélyesebb

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Koronavírus: úgy látják, erre a vércsoportra veszélyesebb

2020. március 20. - 06:46

 

A vércsoportunk is befolyásolhatja a koronavírusnak való kitettségünket, vagy épp ellenálló képességünket - állítják a kínai kutatók. - írja a hazipatika.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Azokat az embereket, akik az A-s vércsoportba tartoznak, nagyobb eséllyel fertőzheti meg az új típusú koronavírus(SARS-CoV-2), míg a 0-s vércsoportúak rezisztensebbek lehetnek vele szemben - derült ki egy kínai tanulmány előzetes eredményeiből, melyet a Qubit.hu szemlézett.

A tudósok Vuhanban és Sencsenben megfertőződött betegeket osztályoztak vércsoport szerint, s mintegy 2000 fertőzött esetét vizsgálták meg. Ezen kívül felderítették 206 vuhani áldozat adatait is. Mivel Kínában majdnem ugyanolyan arányban van a lakosságban A-s és 0-s vércsoportú ember (32 és 34 százalék), így számukra beszédes adat volt az eredmény. Eszerint a halottak 25 százaléka volt 0-s, íg 61 százaléka A-s vércsoportú és hasonló volt az eredmény a betegek esetében is.

Mindenki tartsa be az előírásokat

Persze ez nem jelenti azt, hogy ez alapján másféle rendelkezéseket kellene bevezetni a más-más vércsoportú emberekre, hiszen a fertőzéstovábbadása vércsoport-független, s ezt maguk a tudósok is hangsúlyozták, mondván: továbbra is mindenki tartsa be a járványügyi higiénés előírásokat.

De akkor mi értelme volt a vizsgálatnak? - kérdezhetnénk. A Vuhani egyetem kutatói szerint leginkább az, hogy később ezek alapján hatékonyabb kezeléseket lehet kidolgozni és jobban fel lehet mérni a kockázatokat.

hazipatika.hu


 

h i r d e t é s