Korrupciós vádak súlyemelésben: Aján Tamás magának utalt 356 ezer eurót
A német ARD nyomozása szerint, Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korrupcióval vádolt korábbi elnöke saját magának utalt ki 356 ezer eurót (125 millió forint) azt követően, hogy erre már nem volt jogosultsága.
Az olimpiai spotágakkal foglalkozó insidethegames.biz szakportál jelentése szerint, a médium azt állítja: az IWF tanácsa meg van győződve arról, hogy Aján februárban és márciusban több részletben, összesen 356 ezer eurót utalt magának a szövetség pénztáraiból, pedig erre akkor már nem volt felhatalmazása, mivel Ursula Papandrea január 22-én megbízottként átvette az IWF irányítását. Az ideiglenes elnököt a pénzügyi tranzakciókról nem informálták, és amennyiben a pénzzel nem tudnak elszámolni, akkor Aján ellen keresetet nyújthat be a szövetség.
Az esetleges bírósági eljárást Papandrea nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni, sem kommentálni, mondván, a végrehajtó bizottsági ülésen folyó ügyek bizalmasak.
A Richard McLaren kanadai jogászprofesszor által vezetett független nyomozócsoport az Aján Tamás irányította IWF-ről négy hónapos vizsgálódás után készített jelentést, amelyet június 4-én tett közzé. A megállapítások szerint, Aján az IWF pénzügyi irányításának felügyelete során, „abszolút ellenőrzést" alakított ki, beavatkozott a doppingellenes munkába is. Az IWF negyven pozitív doppingtesztet titkolt el vagy hozott nyilvánosságra késleltetve, olyan sportolókhoz köthetően, akik érmesként végeztek világversenyen vagy más viadalon.
McLaren közölte, a volt elnök a szövetség pénzügyeivel kapcsolatban „sötétben tartotta" az elnökség tagjait, akiknek nem volt tudomásuk a rejtett bankszámlákról és pénzmozgásokról. Kiemelte, Aján olykor 100 ezer dollárt elérő összeget készpénzben kapott meg szponzoroktól vagy doppingbírság címén nemzeti szövetségektől. A jelentés szerint, egy thaiföldi útja során több mint 440 ezer dollárt gyűjtött be ily módon. Ezek közül „némelyek bekerültek a könyvelésbe, némelyek viszont nem". Hozzátette: a volt vezető 10,4 millió dollárral (3,1 milliárd forinttal) nem tud elszámolni.
McLaren kifejtette, az IWF kongresszusai előtt nagyobb készpénzfelvételek történtek, azokon szavazásra jogosultakat vesztegettek meg, miközben Aján megtartotta magának annak lehetőségét, hogy kedvelt tisztségviselőit léptesse elő.
Aján Tamás az MTI-hez aznap eljuttatott nyilatkozatában leszögezte, hogy a vizsgálat során teljes mértékben együttműködött McLarenékkel, „azonban sajnálatos módon, kérése ellenére sem bocsátották rendelkezésemre azokat a szükséges információkat, amelyek alapján cáfolhattam volna állításaikat és anélkül publikálták a jelentést, hogy a tisztázás lehetőségét megadták volna".
A 81 éves magyar sportdiplomata, aki 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek, április 15-én bejelentette: a tokiói olimpia halasztása miatt, távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról, amelyért évi 350 ezer euró (123 millió forint) volt a fizetése. (MTI) / hirklikk.hu