Kósa az ellenzéket vádolja
Egészen megdöbbentő nyilatkozatot Kósa Lajos az ATV reggeli műsorában.
Túl azon, hogy az általuk – a Fidesz által – Soros-szervezeteknek titulált jogvédőket azzal vádolta, hogy tudatosan jogsértésre oktatják ki az illegális bevándorlókat, ilyen brosúrákat készítenek és osztanak ki a migránsoknak, beszélt saját ügyéről, a csengeri asszony által kínált 1300 milliárd forintos akcióról. - írja a Független Hírügynökség
Az országgyűlési képviselő – büszkén hangsúlyozta: soha ennyien nem szavaztak rá – hangsúlyozta: semmilyen hibát, bűnt nem követett el, az akciót kifejezetten az ellenzék tervelte ki ellene, hiszen minden választás előtt kirobbantanak valamilyen hamis váddal egy botrányt. Kósa kijelentette:
semmi egyebet nem tett, mint elfogadta a felkérést Szabó Gábornétól,
hogy segít, az ország javára, állampapírba fektetni a mesés összeget. Az édesanyjának szánt nyolcszázmillió forintos összegről azt mondta: hamisítvány, ő sosem kért és kapott ilyen ajánlatot, az édesanyja adatait megszerezték, ellopták. Szerinte az ügynek csak annyi a tanulsága, hogy az ellenzék mindenre képes.
A volt debreceni polgármester, Fidesz-frakcióvezető, miniszter arra a kérdésre, hogy mindezt mire alapozza, vagyis miből gondolja, hogy a történések mögött az ellenzék áll, határozottan közölte:
majd a rendőrség ki fogja deríteni.
Amivel ugye azt is állítja, hogy a hatóságok vizsgálódnak az ellenzék háza táján, vagy ha nem is vizsgálódnak, ez lesz a feladatuk.
Az ügyben egyelőre egyébként csend van, a „csengeri asszony”, Szabó Gáborné változatlanul kiadatási őrizetben van Svájcban, még nem tudni, hogy mikor jön haza, illetve van-e esélye arra, hogy megússza az itthoni vizsgálatot. Az örökségről, illetve arról a vagyonról, amelyről a közjegyzői okirat – Kósa által is aláírt – szólt változatlanul nem tudni, hogy létezik-e, avagy tényleg egy csalóval állunk-e szemben. Helmeczy László ügyvéd, Szabóné védője ebben a kérdésben bizonytalanul nyilatkozott, miközben az a férfi, aki sokáig Svájcban segítette Szabónét azt nyilatkozta a fuhu.hu-nak, hogy a pénz létezik, csak a magyar eljárás elindítása miatt a svájci bank zárolta.
A rendőrségi vizsgálat kapcsán annyit lehetett tudni, hogy intenzíven keresték azokat az embereket, akiktől Szabóné kölcsönöket vett fel, és fedezetként az örökséget jelölte meg a hitelezőinek. Hogy hány feljelentés érkezett, arról a hatóság nem számolt be, mint ahogy az egész ügyről nem beszélt a nyilvánosság előtt a nyomozó szerv. Éppen ezért
különösen furcsa Kósának az a kijelentése, amely azt sugallja, hogy a rendőrség az ellenzék szerepét vizsgálja ebben az ügyben.
Abban az ügyben, amelyről sokak hitték Kósa Lajos politikai pályafutásának végét jelenti. Nem így történt, és bár komoly szerepe már nincs a politikusnak – a jövő évi önkormányzati választás kampányfőnöki címe egyelőre nem nevezhető komolynak -, de ez a mostani szerepvállalása egyfajta felmentésként is értelmezhető.