Kósa Lajos akkorát mondott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kósa Lajos akkorát mondott

2015. szeptember 12. - 17:11
0 komment

Kósa Lajos korábban sem ment a szomszédba, ha meghökkentő nyilatkozatot kellett tennie, de most aztán akkorát tódított, aminek a valóságalapját nagyítóval kell keresni.

A Fidesz ügyvezető alelnöke most a menekült-ügyben lőtt túl a célon. A köztelevízió reggeli műsorában azt nyilatkozta, hogy nem fog menni az, ha Közép-Ázsia és Észak-Afrika lakosságának 10-20 százaléka az Európai Unióba akar költözni, ami 200 millió embert jelent - írja a sztárklikk

A kormánypárti politikus azt is hozzátette, hogy szerinte jelenleg is több mint 5 millió menekült van úton.

Érthető, hogy Kósa mindent megtesz azért, hogy a kormány népszerűségén minél nagyobbat lendítsen, de azért bizonyos kereteket mégis illene tiszteletben tartani.

Úgy látszik Depecen volt polgármesterének figyelmét elkerülték azok a magyar sajtóban megjelent cikkek, miszerint a válság miatt hazájukat elhagyni kényszerülők száma jelenleg 200 helyett 4-5 millió körül mozog. Ennek a tömegnek a túlnyomó többsége hazájával határos országok (Törökország, Libanon) menekülttáboraiban várja, hogy hazájában elüljön a terror és visszatérhessen a szülőföldjére. Az európai határait elérő menekültek számát a becslések fél millióra teszik. Így azt még a legelfogultabbaknak is el kell ismerni, hogy ezek a számok Kósa adataitól azért igen távol állnak.

Kivéve persze akkor, ha a jobboldali politikus úgy számolt, ahogy Rákay Philip, aki az ország teljes lakosságának ötödét, azaz 2 millió embert látott a Kossuth téren, a Fidesz 2002-es kampányzáró rendezvényén.

 

sztarklikk.hu (Címlap Fotó: sztárklikk)