Kövér László olyat mondott, hogy lemész hídba
A történelemben kevés nagyobb siker volt, mint az elmúlt négy év - mondta Kövér László a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület éves közgyűlésén.
Kövér László azt kérte a jelenlévőktől: kicsit dőljenek hátra, csukják be az ajtót, ablakot, kapcsolják ki a televíziót és rádiót, s gondolják végig, hol vannak, hová jutottak öt év alatt.
Hozzátette: nem akarja azt mondani, hogy nem követtek el hibákat, akár ő, akár Orbán Viktor vagy a fideszes politikusok. Azokból a tanulságokat majd le kell vonni.
A választási esélyekről a házelnök azt mondta: 2002-höz hasonlóan a kormányzás mellett politizálni is kell, így nyerhető meg a választás 2018-ban, így kaphatja meg a Fidesz újabb négy évre az elmúlt öt év sikereihez hozzájáruló programok és folyamatok lehetőségét. Így érhető el, hogy ne törjön meg a családpolitika, az adósságállomány csökkentésének lendülete, ne változzon a gazdasági környezet, amelyben 17 éve nem volt olyan magas a beruházások aránya, mint most - sorolta.
Utalva a vasárnapi zárva tartásra, azt mondta: amit tesznek, nem hirtelen felindulásból teszik, és nem azért, mert kellett valami gumicsontot lökni a KDNP-nek, hogy örüljenek végre. Az intézkedés mögött társadalmi és gazdasági megfontolások vannak.
Név nélkül fogalmazva arról is beszélt: van egy fideszes politikus, akiről kiderült bár relatíve fiatal, de van vagyona. Ellenőrizni lehet, a vagyonosodása jogszerű-e vagy sem, de ez senkit sem érdekel, és az a kiindulópont, hogy a megvádoltnak kell bizonyítani az ártatlanságát, és nem lehet - egy politikus pláne nem - tisztességes ember, ha vagyonos.
Forrás: MTI-Sztárklikk (A kép forrása: hirtv.hu)
Posted by SEJT on 2015. április 27.
1 komment