h i r d e t é s

Kövér László: Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kövér László: Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen

2016. január 02. - 10:35
0 komment

Kövér László az Echo TV Mélymagyar című műsorában adott egyórás interjút Bayer Zsoltnak. A nők feladata mellett a multik szerepe, a Telekom szerződésbontása Ákossal és a menekültkérdés is terítékre került.

Fotó: Huszti István / Index

A házelnök Fidesz-kongresszuson elhangzott beszéde a nők szerepéről lavinát indított el, pedig Kövér szerint hazánk legkomolyabb problémája igenis a népességfogyás:

cinkosság és lelkiismeretlenség úgy tenni, mintha nem ez lenne a legnagyobb bajunk.

A fene nagy szabadság ráadásul odáig jutott, hogy egy multi felbonthatja a szponzori szerződést egy énekessel, ha az fel meri hívni a problémára a figyelmet. Bayer Zsolt be is jelentette, hogy felbontja a telekomos szerződését, és erre buzdítja a Fidesz szavazóit is - írja az index.hu.

Hasznos idióták és gyávák kétharmada

Kövér szerint a világunk azért olyan, amilyen, mert a multik érdekei mozgatják. 

A családok szétrohasztása, szétbomlasztása, a nemzetek felbomlasztása a multik érdeke.

A házelnök félelmetes kétharmadot vizionál:

A hasznos idióták kezdenek többségbe jutni az európai elitben, a gyávákkal együtt kétharmados többségben vannak. 

Ezért tűnik úgy, hogy

Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen.

Azt ugyanakkor új és pozitív fejleménynek nevezte, hogy felzárkóznak Magyarország mögé a közép-európai országok.

Aljas, csendes, látszólag jogszerű próbatételek

A házelnök kifejtette, hogy az első pillanattól fogva próbálták elgáncsolni, a legalpáribb, legaljasabb, legkönyörtelenebb módon, már a jogszerűség látszatára sem adva megakadályozni a magyar migránspolitikát.

Szerinte azonban egyre többen kiállnak mellettünk, egyre többen képviselik Orbán nézeteit, aki Európa páriájából lassan annak példaképévé válik.

Kövér László a növekvő támogatás ellenére további támadásokra, aljas próbatételekre számít a jövőben is.

 

index.hu