h i r d e t é s

Közel 1 milliós jutalmat markolt fel a kecskeméti alpolgármester

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Közel 1 milliós jutalmat markolt fel a kecskeméti alpolgármester

2016. január 30. - 18:45
0 komment

Alig három évvel ezelőtt még vissza kellett fizetniük a fiedeszes polgármestereknek a jutalmakat, amelyeket a pártvezetés konkrét tiltása ellenére vettek fel. A pártfegyelem eddig tartott...

Szeberényi Gyula Tamás

A Blikk feltette a kérdést valamennyi megyei jogú városnak és fővárosi kerületi vezetésnek, hogy osztottak-e jutalmat vagy prémiumot a korábbi tiltások ellenére. A válaszokból kiderült, szinte minden nagyvárosban és kerületben érvényesnek tekintik a korlátozást, és sem 2015 végén, sem pedig az azt megelőző években nem vettek fel pluszpénzt a városok vezetői.

Az egyéni rekorder a kivételek között Újbuda fideszes polgármestere, Hoffmann Tamás volt, igaz, ő egy fillért sem látott a pénzből. A XI. kerület vezetőjének nem kevesebb mint 2,2 millió forintot szavazott meg a testület: – dr. Hoffmann Tamás a képviselő-testületi határozatban megítélt célprémiumot nem vette fel, a testület közvetlenül két óvodának utalta át, az udvarok felújítására használják majd – írta a sajtóosztály.

Kecskeméten ugyanakkor megtarthatták a pénzt a városvezetők. – 2015 végén két fideszes alpolgármester vehe­tett fel jutalmat, Mák Kornél 440 880 forintot, dr. Szeberényi Gyula Tamás pedig 881 761 forintot – állt a városi sajtóiroda válaszában.

 

Blikk információ