Közel ezer kilométernyi állami út újult meg teljeskörűen 2022-ben
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet ellenére is jelentős mennyiségű útfelújítási munka valósult meg. Külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes körűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel. 2023 tavaszától pedig további 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik.
Az országos közútkezelő idén is költségvetési, hazai, illetve európai uniós források bevonásával végeztetett teljes körű felújítási munkákat. A külső szakvállalkozások bevonásával megvalósuló projektekben közös, hogy nemcsak a kopóréteget cserélték ki a szakemberek, hanem szükség esetén a kötő- és alaprétegeket is újraépítették, megerősítették, illetve az út menti környezetet, árkokat, vízelvezető rendszereket is rendbe tették, továbbá új burkolati jelekről, táblák kihelyezéséről is gondoskodtak a szakvállalkozások. Vagyis a felújításokban érintett szakaszokon átfogó beruházásokat végeznek el a szakemberek.
Az elmúlt években egyre nagyobb volumenű útfelújítások valósultak meg az állami, Magyar Közút által kezelt utakon. 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet mellett is jelentős mennyiségű teljes körű felújítás indult el. „2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokon keresztül. Ebből csak 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakasz volt érintett. A 2022-es beruházások összértéke meghaladja a 185 milliárd forintot, amit döntő többségében a hazai költségvetési források biztosítottak. Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházások felfüggesztésére került sor, és jelenleg az előkészítés alatt álló projekt megvalósításának menetrendjének újraütemezésén és felülvizsgálatán dolgozunk, kijelenthető, hogy nem hagyunk félbe beruházásokat, így a tavaly elkezdődött, de még nem befejezett projektek közül 2023 tavaszán további 130 kilométernyi úton folytatódnak a kivitelezések.” – mondta el Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Igazgatóságának elnöke.
A teljes körű felújítások mellett további jelentős mennyiségű üzemeltetési és fenntartási feladatot végzett el a közútkezelő tavaly is, melyekkel biztonságosabban és komfortosabb közlekedhetnek számos országos úton is az autósok: „A tavalyi év legnagyobb sikere, hogy több mint 10 saját géplánccal több mint 800 kilométernyi mellékúton végezhettünk 1-2 vagy két rétegben aszfaltcserét, melyek így komfort érzetben megegyeznek a teljes körű felújításokkal. Ehhez több mint 340 ezer tonna aszfaltot használhattunk fel a Magyar Falu Program támogatási forrásainak köszönhetően. Ezeknél a beavatkozásoknál is törekedtünk arra, hogy nemcsak az út, hanem annak környezete is megújuljon, így a lehetséges helyszíneken a padkát és az árkot is rendezték a mérnökségi szakembereink.” – tette hozzá Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A Magyar Közút az elmúlt években jelentős gép- és eszközbeszerzési programot valósított meg, hogy még hatékonyabban tudja végezni az üzemeltetési és fenntartási feladatait. 2022-ben többek között 20 új teherautót, a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően 2 komplett aszfaltozó gépláncot (aszfaltterítő finisher, úthenger, emulziószóró berendezés, nyergesvontató, tréler), 10 univerzális munkagépet, 3 oszlopverő gépet, 14 darab ütközési energiaelnyelő eszközt és további számos kisebb-nagyobb adaptert, célgépet szerzett be mérnökségei számára.
* A teljes magyarországi közúthálózat hossza mintegy 213 600 kilométer, amelynek nagy részét, több mint 181 ezer kilométert az önkormányzatok kezelésében lévő helyi közutak adják. Utóbbiak jelentős része, 117 800 kilométer kiépítetlen külterületi út.