h i r d e t é s

Közösségi versenyben újulnak meg a helyi falfelületek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Közösségi versenyben újulnak meg a helyi falfelületek

2018. május 10. - 18:05

Tizennyolc megye hatvannyolc pályázója verseng környezete megújításáért.

Tizennyolc megyéből összesen hatvannyolc közösség jelentkezett a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázatára, melynek keretében 800 négyzetméter falfelület kifestésére elegendő festéket lehet nyerni. A szavazás elindult, a következő körbe a kategóriánként három legtöbb szavazatot kapott projekt jut majd be.

A Let’s Colour Egyesület projektjében bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhatott, akik tevékeny részt szeretnének vállalni környezetük megszépítésében. A részvétel során az egyetlen kritérium az volt, hogy a kifestendő falfelületet - mely az adott közösség életében központi szerepet tölt be - a pályázó biztosítsa. A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, a festést pedig a közösségek önkéntesen, együtt valósítják meg. 

Összefogás a színes közösségi terekért

Idén kaptuk eddig a legtöbb pályázatot a projekt történetében, örömmel tapasztaltuk hogy ilyen sokan képesek összefogni egy közösségi ház, vagy egy szürke ebédlő újrafestésének érdekében.

- mondta Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. A jelentkezéseket idén is két kategóriába sorolták, a 10 ezer fő alatti, illetve a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek. Előbbi kategóriában 24, utóbbiban 44 pályázat szállt versenybe. A beltéri és kültéri falfelületek szinte fele-fele, 33-35 arányban képviseltetik magukat. Az intézményeket tekintve az iskolák voltak a leginkább aktívak: 22 oktatási intézmény nevezett, mellettük 14 óvoda, 6 önkormányzat, és 26 egyéb szervezet, pl. egészségügyi intézet, alapítvány, könyvtár, vagy más civil csoportosulás adta le pályázatát.

Május 20-ig lehet szavazni

Szavazni május 20-ig lehet a projekt weboldalán a benyújtott pályázatokra, az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázat kerül a döntőbe. A döntőbe jutott pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter Dulux színes beltéri falfestékkel „vigasztalódhatnak”. A festéseket legkésőbb 2018. augusztus 15-ig kell megvalósítani. 

A nevezett települések: 

Taksony, Szob, Pomáz, Örkény, Pilisvörösvár, Maglód, Sóskút, Ócsa (Pest megye), Dunaújváros (2), Nagykarácsony, Székesfehérvár, Lepsény, Polgárdi (Fejér megye), Debrecen (4) (Hajdú Bihar), Rábapordány, Lébény, Sopron Börcs (Győr-Moson-Sopron) Bicsérd, Pécs (2), Szentlőrinc (Baranya), Tiszavasvári, Máriapócs, Tiszalök, Nyírbátor (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Berzence, Kaposvár (2) (Somogy), Kiskunfélegyháza (2), Tiszakécske (Bács-Kiskun) Tiszaderzs, Karcag (Jász-Nagykun-Szolnok), Sirok, Füzesabony (Heves), Felsőnána, Bölcske (Tolna), Szentgotthárd (Vas), Sárisáp (Komárom-Esztergom), Bátonyterenye (Nógrád), Nyomár (Borsod-Abaúj-Zemplén), Gyula (Békés), Szentes (Csongrád), Zalaegerszeg (Zala) és Budapest (összesen 19).