Kulcsár-ügy - K&H: minden tranzakció jogszerű volt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kulcsár-ügy - K&H: minden tranzakció jogszerű volt

2015. szeptember 08. - 19:17
0 komment

A sokmilliárdos sikkasztás miatt Kulcsár Attila és társai ellen egy évtizede kezdődött büntetőper keddi tárgyalásán a K&H Bank jogi képviselője a sértetti perbeszédben azt mondta, minden tranzakció jogszerű volt.

A jogi képviselő közölte: a brókerház a vádirati tranzakciók esetében nem csinált mást, mint ami a kötelezettsége volt. Ez pedig a rendelkező okiratok mint ügyfélutasítások mechanikus végrehajtása - tette hozzá. Azt mondta, a befektetési szolgáltató azzal nem tud foglalkozni, és nem is kell neki, hogy az ügyfeleket az adott okirat aláírásakor és benyújtásakor mégis milyen esetleges háttérmegállapodásból következő mögöttes cél vezérli - írja a népszava.

Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank volt elnök-vezérigazgatójának, az ügy harmadrendű vádlottjának ügyvédje perbeszédében megalapozatlan vádról beszélt, és azt mondta, hogy védencének semmi köze nem volt semmilyen visszaéléshez.
A per csütörtökön folytatódik.

Az ügyész szeptember 3-ai vádbeszédében Kulcsár Attilára és négy társára indítványozta letöltendő szabadságvesztés kiszabását, tíz vádlottra felfüggesztettet kért, köztük Rejtő E. Tiborra és Forró Tamás újságíróra. Egy-egy vádlott esetében pedig pénzbüntetést, illetve közérdekű munkát látott indokoltnak kiszabni az ügyész. Emellett összességében milliárdos nagyságrendű vagyonelkobzást is kért a vádlottakra a vádhatóság, ezen belül Kulcsár esetében 230 milliót, több másik vádlottra pedig 150-250 milliós nagyságrendűt.

A bűnüldöző hatóságok szerint az elsőrendű vádlott 1998 és 2003 között a K&H Bank brókercégének dolgozójaként rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül, jogosulatlanul forgatta ügyfelek - magánszemélyek és egyes állami vállalatok - pénzét.

Az ügyészség 2005-ben emelt vádat, a Fővárosi Bíróság - a Fővárosi Törvényszék jogelődje - 2008. augusztus 28-án hirdette ki elsőfokú döntését, amelyben nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás miatt Kulcsár Attilát. A fellebbezések miatt másodfokon tárgyalt ügyben azonban 2010-ben a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság és súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, így került vissza az ügy a Fővárosi Törvényszékre.

 

nepszava.hu (Fotó: Kovács Attila MTI)