
Széles Gábor magyar üzletember mint az Echo Televízió tulajdonosa, Szaniszló Ferenc, a tévé műsorvezetője, valamint Gyöngyösi Márton és Szaniszló Adrienn jobbikos politikus is felkerült többek között a szankciós listára.
megtekintés

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt Victor Ponta román miniszterelnök ellen.
megtekintés

Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól - a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül - 120 ezer menekültet vállaljon át a többi uniós tagállam.
megtekintés

A CNN-en csillogtatta meg angoltudását Szijjártó Péter magyar kül- és külgazdasági miniszter.
megtekintés

Rendkívül erős, a Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Chile fővárosát és az ország partvonalát.
megtekintés

Miközben sokan bírálják a a magyar kormány menekültpolitikáját, egyre több állam tervezi határainak megerősítését.
megtekintés

Angela Merkel ismét bebizonyította, hogy rászolgált a "teflon politikus" jelzőre: egy nap alatt a görögök ostorából Európa lelkiismeretévé vált.
megtekintés

A magyar határ lezárása után a szakértő vélemények szerint Horvátország felé módosulhat a menekültek útvonala.
megtekintés

Szlovénia megerősítette a határait, mozgósította a rendőrséget és helikoptereket rendelt a szlovén-magyar, valamint a szlovén-osztrák határra – jelentette be Sefic Bostjan államtitkár.
megtekintés

Három éve, de még három hónapja még bukott embernek tűnt, de 240 ezer halottal és 12 millió menekülttel később ma mégis úgy tűnik: Szíria jövője nehezen képzelhető el Bassar el-Aszad nélkül.
megtekintés

Ausztria tartja magát a dublini egyezményhez - hangsúlyozta Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter.
megtekintés

A jelenlegi krízis során a menekültek szinte mind Németországba igyekeznek, de vajon hol lesz ott számukra hely, mennyit bír el az ország?
megtekintés

Könnyen leleplezhetik a német rendőrök azokat a menekülteket, akik a menekültstátusz reményében szírnek mondják magukat – közölte az InfoRádió.
megtekintés

A szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) Facebook-oldalán még szeptember 12-én megköszönte a magyar miniszterelnöknek, hogy olyan bátran kiállt Európa megmentéséért.
megtekintés

A horvátok nemhogy átengedik, de még segítik is a menekülteket abban, hogy eljussanak Nyugat-Európába - derült ki Zoran Milanovic, Horvátország miniszterelnökének szerdai közleményéből.
megtekintés

Horvátországon keresztül vezető új útvonalat javasló térképeket osztanak a migránsoknak Macedóniában - közölte az N1 horvát hírcsatorna kedden.
megtekintés

Hétfő este 20:35 körül az amerikai katonai konvoj átlépte a Břeclav-Brodské határátkelőt és megérkezett Szlovákia területére.
megtekintés

Először Ázsián, majd a világ többi részén söpört végig az a képsorozat, amely a japán Hamamcu metrórendszerét elárasztó árvízről készült.
megtekintés

Az Egyesült Államokban, Clevelandben székelő Delta Egyetemen lövöldözni kezdett egy a földrajz szakon alkalmazásban lévő tanár.
megtekintés

Vlagyimir Putyin Kelet-Ukrajna mellett frontot nyitott Szíriában is, ahol jelentések szerint az orosz hadsereg alakulatai részt vesznek a harcokban a kormányerők oldalán.
megtekintés

Az orbáni bevándorláspolitika egyik példaképe Ausztrália, ám az ottani miniszterelnököt, Tony Abbottot megbuktatták, így az ország brit korona alóli kikerülése is napirendre kerülhet.
megtekintés

A cseh miniszterelnök-helyettes és a miniszterelnök is éles szavakat talált a jelenlegi menekülthelyzettel és Németország döntéseivel kapcsolatban.
megtekintés

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter egyre nagyobb esélyt lát arra, hogy megalakul a szíriai rendezést elősegítő összekötő csoport.
megtekintés

Aleksandar Vulin munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter kijelentette, hogy Szerbia nem zárja le határait a menekültek nagyobb száma miatt, de a magyar határ mentén kisebb, ideiglenes befogadó állomásokat hoz létre.
megtekintés

Elmarasztalta az ENSZ emberi jogi főbiztosa Franciaországot „a romák erővel történő eltávolításának szisztematikus nemzeti politikája" miatt.
megtekintés

A háború és éhezés elől menekülőket a világot uraló igazságtalan társadalmi-gazdasági rend kényszeríti migrációra - jelentette ki Ferenc pápa hétfőn két egyházi rádiónak adott interjújában.
megtekintés

Mintegy 5000 szír menekültet tudnának foglalkoztatni a cseh cégek - közölte Jaroslav Hanák, a cseh Ipari és Közlekedési Szövetség elnöke hétfőn Brünnben, a nemzetközi gépipari vásár megnyitóján.
megtekintés

Az európai menekültválság miatt Németország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést - jelentette be a német belügyminiszter. menekültügyi ellátórendszer az utóbbi hetekben egyre nehezebben birkózott meg a folyamatosan erősödő menekülthullámmal.
megtekintés

Németország a schegeni rendszer, vagyis az unión belüli szabad mozgás megszüntetésének "ígéretével" igyekezhet nyomást gyakorolni a visegrádi országokra, így Magyarországra, hogy fogadják el az Európai Bizottság kvótarendszer-javaslatát – írja a Népszava a szlovák Sme napilapra hivatkozva.
megtekintés

Egyes olaszországi plébániák számára lehetetlenség megnyitni kapuikat a bevándorlók előtt Ferenc pápa felszólítása szerint, mondta Carlo Caffarra az olaszországi Bologna városának érseke, aki a többi esetben is kizárólag a plébánosok által ismert és regisztrált bevándorlókat fogadná be.
megtekintés

Apát és fiát is lelőtték vasárnap a dél-franciaországi város egyik kávézójának teraszán. A fiatalember a helyszínen meghalt.
megtekintés

Ferenc pápa újra és újra egyértelművé teszi: otthont kell nyújtani a bevándorlóknak - a keresztény közösségek, finoman szólva megosztottak a témában.
megtekintés

A menekültválság miatt Németország ideiglenesen ismét határellenőrzést vezet be, jelentette be vasárnap esti, rendkívüli nyilatkozatában Thomas de Maiziere német belügyminiszter Berlinben.
megtekintés

21 menedékkérő lakik a hajdani németországi koncentrációs táborhoz, Buchenwaldhoz tartozó külső munkatábor barakkjaiban.
megtekintés

Az egykori SaS-es Juraj Miškov példát akar mutatni.
megtekintés