
Két lengyel személy azt állítja, hogy megtalálta a második világháború végén Alsó-Sziléziában eltűnt náci aranyvonatot, amely az előretörő szovjet hadsereg elől menekülve szállított el fegyvereket és értéktárgyakat Lengyelországból.
megtekintés

Egyelőre nem sikerült megállapítani a gazdag vállalkozó szüleitől elrabolt és meggyilkolt 17 éves német lány, Anneli halálának pontos okát, az első vizsgálatokat így még hetekig tartó igazságügyi orvosszakértői munka követi - jelentették be szerdán Drezdában.
megtekintés

Két katona történelmet írt azáltal, hogy ők az első nők, akik elvégezték az amerikai hadsereg fárasztó felderítő kiképzését – jelentette be hétfőn az amerikai hadsereg.
megtekintés

Nagy erejű pokolgép robbant csütörtökre virradóra Kairó egyik északi negyedében, Subra al-Haimában, egy rendőrségi épület közelében, legalább hat rendőr megsebesült - írja az MTI.
megtekintés

Nyolc török katonát robbantottak fel a délkeleti Siirt tartományban, Törökországban – írta a török Külügyminisztérium.
megtekintés

Károly herceg rettegett a válás gondolatától a Dianával való házasságkötése előtt egy árverésre váró magánlevél szerint, amelyet a brit trónörökös egy korábbi szerelmének küldött alig egy évvel esküvője előtt.
megtekintés

Az Iszlám Állam folytatja a kultúra elleni harcot.
megtekintés

Izgalmas dolog történt a minap. Barack Obama levelet küldött nekünk, melyben az amerikai nép jókívánságait tolmácsolta kis hazánk számára, államalapításunk 1014-ik évfordulójának alkalmából.
megtekintés

Rendőrségi jelentés szerint Ohióban egy beismerte, hogy meggyilkolta három fiát, mert a férje teljesen ignorálta lányukat. pittany Pilkingtont három egy ember megölésének vádjával ítélték el, és zárták börtönbe.
megtekintés

A thai rendőrfőnök szerint a hétfőn történt robbantásért, melyben húsz ember meghalt, egy egész bűnügyi hálózat lehet a felelős.
megtekintés

Barack Obama elnök és az Egyesült Államok polgárai nevében közleményben gratulált Magyarország népének a Szent István napi megemlékezés alkalmából John Kerry amerikai külügyminiszter.
megtekintés

Most Idaho lépett be a sorba, ahol ezentúl az utak mellett álló 420 mérföld távolságot jelző tábla helyett ezentúl 419,99 mérföldes tábla fog állni.
megtekintés

A kerítések Európája című írásában Hans-Peter Siebenhaar kiemelte, hogy a kerítés a magyar-szerb határon "a budapesti jobboldali populista kormány egyértelmű üzenete", amely azt jelenti, hogy "a magyarok országa bezárkózik".
megtekintés

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy új választásokat kell kiírni Törökországban, miután a kormánypárt és a nacionalisták nem tudtak megegyezni a koalícióról.
megtekintés

Egy készülő városi rendelet értelmében ötszáz eurós büntetést kockáztatnak azok az örömlányok, akik a Milánóba vezető főúton dolgoznak, és nem viselik az útépítő munkások számára is kötelező láthatósági mellényt és nadrágot.
megtekintés

A csempészhajó negyven palesztin menekültet szállított, amikor felborult a török partoknál. Az ENSZ adatai szerint idén eddig több mint kétezren haltak meg a Földközi-tengeren az átkelés során.
megtekintés

Hogyan tud több ezer kilométert utazni egy menekült?
megtekintés

A litván másodpilóta, aki bevallotta, hogy whiskey-t és sört ivott egy Norvégiából Krétába induló járat előtt pár órával, most fél éves börtönbüntetés elé néz.
megtekintés

A szélsőséges terrorcsoport egy felvételen lázítja a török polgárokat, hogy keljenek fel és vegyék át a hatalmat, az általuk csak Sátánnak nevezett Recep Erdogan elnöktől.
megtekintés

Körözést adtak ki Ukrajnában a 2015. július 11-i munkácsi lövöldözés kapcsán Roman Sztojko, a Jobboldali Szektor (PSZ) kárpátaljai zászlóaljának parancsnoka ellen, terrorista szervezet létrehozásával gyanúsítják - közölte kedden az ukrán belügyminisztérium.
megtekintés

Szárazföldi csapatokat készül bevetni a polgárháború sújtotta Szíriában az izraeli hadsereg, amely ennek előkészítésére a napokban nagyszabású hadgyakorlatot tartott a határ mentén - jelentette kedden a The Times of Israel című napilap és a ynet hírportál.
megtekintés

Lehet, hogy mégsem ismerem a menekültek vándorlásának minden főbb jellegzetességét, futott át az agyamon, amikor a szomáliai nő beszélgetés közben váratlanul elhallgatott.
megtekintés

Az év végéig Oroszország Szerbiának két Mi-17V-5 típusú helikoptert szállít, az ország pedig ezért kifizeti a 25,3 millió dollárt, amiben a két fél megállapodott.
megtekintés

Az üzemeltetőnek viszont nem volt rá engedélye, hogy ilyet tároljon.
megtekintés

Luxusingatlant vásárolt magának New Yorkban Cristiano Ronaldo, a Real Madrid háromszoros aranylabdás futballistája, ezzel egy időben pedig elkezdődtek a találgatások arról, hogy a portugál játékos a tengerentúli bajnokságba igazolhat.
megtekintés

Több ezer szír menekültnek adott készpénzt magánszemélyek adományain keresztül az ENSZ menekültekkel foglalkozó ügynöksége.
megtekintés

A július elején kezdődő spanyol bikafuttató fesztiválok országszerte már hét halálos balesettel számolnak.
megtekintés

A hatóságok megerősítették, hogy Oksibil városának környékén, ahol a Trigana Air gépe eltűnt vasárnap, roncsokat vettek észre.
megtekintés

A Die Welt című német lap helyszíni tudósítása Európa várótermének nevezi Szerbiát, amely még türelmes, de mi lesz, ha teljes hosszában állni fog a magyar határzár?
megtekintés

Szokatlanul kemény hangot ütött meg Bajorország tartományi belügyminisztere, aki szerint a feléjük irányuló menekültáradatot nem fogja bírni a német szociális rendszer, és ha a szomszédos országok minden regisztráció nélkül továbbengedik hozzájuk a migránsokat, akkor Németországnak szigorítania kell határai őrizetét.
megtekintés

2005 októberében egy 29 éves kínai nőt ítélt életfogytiglani börtönbüntetésre korrupció miatt egy kínai bíróság, de mostanáig sikerült elkerülnie az ítéletet, mert tíz éven keresztül tizenháromszor esett teherbe.
megtekintés

A gépek megkezdték a Kercsi-szoroson átívelő, 19 kilométer hosszúságúra tervezett híd első cölöpjeinek leverését.
megtekintés

Hat méteres krátert ütött a földbe egy lezuhanó kísérleti ejtőernyő Ausztráliában, a helybeliek két hétig tanakodtak, vajon mi eshetett kis híján a fejükre, mire a kísérletet végző cég előállt a magyarázattal.
megtekintés

A szíriai kormány Damaszkusz melletti kis város piacán hajtott végre légitámadást, ezzel 80 ember halálát okozva és 200 másikat megsebesítve.
megtekintés

Lassan minden köztünk fekvő ország zsúfolásig megtelik, így a szíriai migránsok leghamarabb Magyarországon tudnak megállni.
megtekintés

A görög hatóságok megkezdték az egyik athéni parkban sátorokban lakó menekültek átköltöztetését egy új, a főváros Votanikósz nevű kerületében létesített táborba, ahol légkondicionálóval, WC-vel és folyóvízzel ellátott konténerek szolgálnak a migránsok új lakhelyéül.
megtekintés