h i r d e t é s

Kurtyán Ferenc: Máig lezáratlan a decsi önkormányzati választás ügye

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kurtyán Ferenc: Máig lezáratlan a decsi önkormányzati választás ügye

2015. június 03. - 09:46
0 komment

Többen kerestek bennünket azzal, hogy XY személy járja Decset hóna alatt egy paksamétával, lobogtatja ezt a határozatot és felolvasást tart a nála levő irathalmaz tanúvallomásaiból.

 Megkérdezték tőlünk mit jelent ez a határozat, tényleg megszüntették-e az eljárást a választási csalás ügyében?

Megtudtuk, hogy a tavaly többen bejelentést tettek a decsi önkormányzati választás törvényellenes befolyásolása miatt. A bejelentést követően és azóta is kimagasló létszámban hallgattak embereket, az ügy még nincs lezárva.

Ez a határozat a következőket tartalmazza:

A rendőrség a választási csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az eljárás során valószínűsíthető elkövetőket azonosított, illetve nevesített meg, a nyomozás velük szemben folyik. Az itt látható nyomozást megszüntető határozat (melyet a falugyűlés Decsen facebook oldalról töltöttünk le) három embert nevesít meg, illetve rendelkezik arról, hogy ezzel a három emberrel szemben a nyomozást megszüntetik, pedig megalapozott gyanú miatt rendelték el a nyomozást velük szemben.

Miért történik ilyen?

Ennek több oka lehet. Tény, hogy a nyomozóhatóság nevesítette a megalapozott gyanú miatt a személyeket. A nyomozó hatóság az ügyész engedélyével a nyomozást megszüntetheti, ha a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek az ügy, illetőleg más büntető ügy bizonyításához hozzájárulva olyan mértékben együttműködnek, hogy az együttműködéshez fűződő bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az, amely az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződik.

Közérthetőbben: megszüntethető a nyomozás ellenük, ha vádalkut kötnek, feldobnak nagyobb halat maguk helyett az ügyben.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az egész ügyet lezárták. Ezt igazolja az a tény is, hogy a bejelentők a mai napig semmiféle határozatot nem kaptak az üggyel kapcsolatban, vagyis az előzőekben bemutatott alkunak reális esélye van. Mivel folyik tovább a büntetőeljárás, így még különféle meglepetésekre is sor kerülhet.

Az a tény viszont, hogy akik ellen a nyomozást megszüntették járják a falut és mint a véres kardot mutogatják a határozatot, közben kígyót-békát kiabálnak olyanokra, akiket tanúként hallgatott meg a rendőrség felháborító. Tűrhetetlen, hogy tanúk neve és tanúvallomásuk forogjon közszájon. A következmények természetesen nem maradnak el.

 

(Címlap: Forrás: Kurtyán Ferenc / facebook.com)

Posted by SEJT on 2015. június 3.