Lakjon szalmakunyhóban a váci püspök

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Lakjon szalmakunyhóban a váci püspök

2015. május 25. - 08:37
0 komment

Az igazi keresztények maguk másznának fel a keresztre, és oda is szögeznék magukat, ha tudnák, mire készülnek nálunk a kereszténység nevében egyes elfajzott egyházi személyek.

Az igazi megoldás az egyház javát szem előtt tartva az lenne, ha szalmakunyhóba költözne a váci püspök, a többi püspökkel együtt, a helyett, hogy az államtól bérelt földeken szegényekkel végeztetett munkából akarna a püspöki palotában terpeszkedni. Ezzel igazán szép példáját mutatná a jézusi tanítások megvalósításának, valamint nem térne vissza azokhoz a régi, ámde nem olyan szép időkhöz, amikor is a magyar katolikus egyház mintegy 490 ezer hektárnyi földön gazdálkodott, amelyen ugyancsak szegény emberek dolgoztak, igaz nekik még nem kellett szalmakunyhóban lakniuk, mert a módi akkor már a vályog és a tégla volt. - írja a gepnarancs.hu

A téma felvetése persze csak annyiban aktuális, amennyiben komolyan lehet venni Beer Miklós váci püspököt, aki bérelt állami földeken munkaigényes termények termesztését vizionálja, mégpedig fa vázra, kívül és belül vakolt szalmabálákból épített kunyhókba telepített szegények munkaerejére és kiszolgáltatottságára alapozva. A hétvégi Magyar Nemzetben közölt interjú szerint Beer püspök úr (ellen)forradalmi ötletéről még tavaly egyeztetett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Lázár János kancellária miniszerrel. Mindkét előkelőség és szellemi nagyság tárgyalási alapnak tekintette ezt a rossz viccet, de azóta sem reagált egyikük se rá.

A javaslaton nem lehet csodálkozni, mert az genetikailag bele van kódolva a katolikus egyházba. Nevezetesen a harácsolás és az egyházi vagyon gyarapításának beteges vágya. Ami pont ugyanaz, mint ami a nemzeti együttműködés rendszerének lényege. Így aztán a két keresztény értékrend keményen ütközni látszik, és nem nehéz megjósolni, ki jön ki ebből nyertesen. A két felkent NER-es vezető időhúzásának oka a napnál is világosabb, hogy tudni illik: már mi a bánatos francért osztanának földet az egyháznak, ha ugyanazt a földet kioszthatják maguknak is. Azon kívül: nem az egyház hozta vissza a jobbágyságot a közmunkások kitalálásával. Ezt a rendszerváltás hozta létre a szövetkezeti parasztság és az ipari munkásság helyére, a haladó értelmiség támogatásával. Akkor nehogy má’ az egyház kaszáljon rajta!

Isten bocsássa meg bűnömet, de hogy az isten lova farkába gondolja Beer püspök, hogy a Fidesz-kormány ezentúl a drága magyar földet, amiért apáink könnye és amelyre dédapáink verejtéke hullott, csak úgy odaadja másnak, nem a saját rokonainak, vazallusainak, műkörmöseinek és állattenyésztési és mészárosi ambícióktól túlfűtött, MLSZ-elnöki posztra avanzsált bankvezéreinek, további Mészáros Lőrincnek, őfelsége szárnysegédjének? Nem normális ez a szerencsétlen, együgyű püspök, vagy csak úgy tesz, mintha nem is ebben az országban szentelték volna fel?

Az meg már egészen elképesztő, hogy Beer püspök, annak tudatában, hogy Semjén Zsolt indítványát késeselem nélkül továbbította az akkori illetékesnek, Hölvényi György egyházi-, nemzetiségi- és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak (édes istenem, hogy milyen tisztségek vannak Mária (köz)munka alapú országában?) valamint Budai Gyulának, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának, ami egyenlő azzal, hogy a szemétkosárba dobta, a szenet ember azt nyilatkozza az ellenzéki Magyar Nemzetnek, hogy hamarosan megkezdik a szalmaházak telepítését az egyházmegye legelmaradottabb térségeiben. Hát ez nem is hiszem el!

Szalmaláng ez az egész püspök úr. Egy felvillanó perverz gondolat, amiből szerencsére nem lesz semmi. Addig semmiképpen, amíg a területalapú uniós támogatást minden hektár után a föld bérlője veszi fel. Mert addig ezt a jogot hülye lenne Orbán Viktor másnak átengedni, ha maga és emberei is bezsebelhetik. Tetszik érteni? Hát ennyit a keresztény értékekről és az ő védelmezőiről, a magyar katolikus egyházról és szövetségeséről a Fidesz Magyar Polgári Pártról, hogy a Kereszténydemokrata Néppártról már ne is beszéljek. A szegény embereknek pedig ne tessenek szalmaputrikat ajánlani, mint amilyenben Afrika szegényei élnek, mert ez hazánk, de egész Európa szégyene és gyalázata lenne kedves püspök úr. Nem beszélve az igazi keresztény emberekről, akik simán maguk másznának fel a keresztre és szögeznék fel magukat Jézus helyére, ha hírét venné, mire készülnek itt a kereszténység nevében egyes elfajzott egyházi személyek.

Zsebesi Zsolt

 

gepnarancs.hu (Fotó: Beer püspök motoron)

#vácipüspök #szalmakunyhó #vélemény #Civilhetes

Posted by SEJT on 2015. május 24.