h i r d e t é s

Lassú kivéreztetés

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Lassú kivéreztetés

2022. augusztus 15. - 11:29

Orbán a 2012-ben meghirdetett tervét hajtja végre: az önkormányzatoknak, mindenek előtt a Fővárosi Önkormányzatnak felszámolását, elöljárósággá átalakítását a Horthy-rendszer mintájára.

Vagyis a maradék, a kormánytól független választott önkormányzatok beszántását, a más, eddig már beszántottak (MTA, felsőoktatási intézmények, újságírók, könyvtárak, és a többi) mintájára.

De, a főváros a legnagyobb falat!

A macera megkezdődött már a BKV fejére ültetett BKK, majd az önkormányzat nyakára húzott Budapesti Fejlesztési központ létrehozásával, mely a főbb fejlesztési hatásköröket és az ehhez rendelt forrásokat elvonta az önkormányzattól.
Melyet mára már Lázár János személyében (építési és beruházási) miniszter irányít.

Az ellenzéki főpolgármester és polgármesterek, illetve önkormányzatok pozícióba kerülésével a folyamat tehát vészesen eldurvult és felgyorsult.

A fővárostól, az ellenzéki vezetésű fővárosi kerületektől és más ellenzéki vezetésű településektől először a működésükhöz szükséges bevételi forrásaikat (iparűzési-, gépjármű-adó) vette el önhatalmúan, a pandémia miatti veszélyhelyzetre hivatkozással (vegyék ki a részüket a nem létező többletköltségekből!), és a költségvetésben meghatározott támogatásokat.
Melyeket egyébként az alaptörvény nevű műalkotásban kötelezően előírtak: a kormánynak biztosítania kell az önkormányzatok működéséhez szükséges pénzügyi forrásokat.

Olyan apróságokra, mint a saját törvényei, Orbán nem veszteget szót, időt!

A pénztárca kiürítése és a hatáskörök folyamatos elvonása után/mellett (kezdődött a megyei kormányhivatalok rendszerével, és a járások újjáélesztésével – minden döntés egy lépéssel följebb, kinevezett sarzsik keze alá került.

Majd "nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások" esetén egyedi ügyekben is, Orbán tetszőleges és megfellebbezhetetlen döntése alapján).

Most viszont már a szőnyeget is kihúzzák az önkormányzatok lába alól.

Szó szerint! Ki a frászkarika, normálisan gondolkodó embernek jut eszébe tereket, utcákat einstandolni, kormányhű (ötödik kerületi) polgármester, vagy egyenesen az állam kezelésébe adni?
Senkinek! Csak Orbánnak!

Olyasmiket talál ki, melyek már a kicsinyes bosszúállás perverziónak minősíthető esetei!

De, persze nem csak erről van szó! Sőt nem elsősorban!

A Széchenyi (azelőtt Roosevelt) tér, a Podmaniczky tér és a Vörösmarty tér elvételével (egyelőre) csak a levegőt szívják el a Főváros elől.

De tegnap Orbán váratlanul elvette, és közvetlenül állami kezelésbe utalta (az ötödik kerületnek már mégse adhatta oda) a Bosnyák teret.
Méghozzá a zuglói önkormányzattól capcázta el, egy tollvonással.

Miért pünktlich a Bosnyákot?
Itt első sorban szűk anyagi érdekek munkáltak: Tiborcz óriás-beruházásának mielőbbi indítását kellett biztosítani az ellenzéki vezetésű kerület környezetvédelmi és településképi kifogásai, az ebből adódó huzavona miatt!

A vita eldöntésének legegyszerűbb módja! Elvenni! Mint a Pásztorok!

Olyan ez, mint az ukránokat hibáztatni a háborúért!

Miért nem adják oda az oroszoknak, amit kérnek? Akkor vége lenne a háborúnak.

A magyarok többsége sajnos bezabálta Orbán mantráját, és minden bajáért az ukránokat hibáztatja.

Csak két dolgot nem vesznek figyelembe:
a./ a területi követelés a mese, a cél egész Ukrajna oroszbarát csatlóssá tétele, b./ mit szólna az ukránokat szidalmazó delikvens, ha a szomszéd hirtelen előállna az ötlettel, hogy az egyik szobájára igényt tart, és ha nem adja oda önként, erővel elveszi? Talán átadja?

Mindenesetre Orbán is ezt műveli.
És nem csak Pesten! Göd, Dunaújváros, Vác, Komárom és társai.

És nincs megállás!

2024-ben a fővárosnak és a kerületeknek (a megyei jogú városoknak és várhatóan minden más településnek) már nem lesz önkormányzata és főpolgármestere, polgármestere.