h i r d e t é s

Lázár felesége is kampányelem lett

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár felesége is kampányelem lett

2018. április 08. - 07:09

A választások előestéjén mivel is üsse el az ember az idejét? Nem egyszerű a kérdés, hiszen minden hír a közelgő és cseppet sem bíztató szavazásról szól. 

Lázár János feleségével - Forrás: Blikk

Épp ezért hálával tartozunk a Miniszterelnökséget vezető, sunyi mosolyáról (és jelleméről) ismeretes miniszternek, aki legújabb videójával ismét témát adott nekünk.

A jelek szerint Lázár János nem nyugszik egészen addig, míg valami kivételesen nagy botrányt nem kelt maga körül. Igaz, főnökénél is elpattant az a bizonyos utolsó épp idegszál a tegnapi nappal egy normál zenei A hang kíséretében, hiszen éppen ekkor érezte elérkezettnek a pillanatot beszállni az elvileg már lezárt kampány telefonos zaklatásába.

Lázár ellenben a kampányt arra használta, hogy amatőr filmes képességeit villantsa meg. A bécsi felsülést követően azonban a jelek szerint vérszemet kapott, hiszen azóta folyamatosan jelentkezik vitatható tartalmú magánszámaival.

Most a meghitt családi idill kerül a Lázárt követő szerencsétlen operatőr kamerájának kereszttüzébe. Az így született „zsánervideó” nem feltétlenül váltja be a hozzá fűzött reményeket. Hacsaknem az volt Lázár János nem is olyan burkolt célja, hogy a magyar nép szexizmusra való hajlamára építve tovább mélyítse a szakadékot a nemek között.

Zita megkérdezte, hogy hogyan segítheti a kampányomat, megkértem, hogy süssön nekem egy kalácsot

– ezzel a felütéssel indul Lázár Facebook-videója, amely legalább olyan kínos, mint a hírhedt bécsi felvétel. A konzervatív szálat – túl azon, hogy a nő helye a konyhában van – Lázár János ízlése képviseli, miszerint: „Ebben régi vágású vagyok. Kalács, rétes, zserbó.” /hvg/

a konzervatív hangvételű videó ezután lényegében másról sem szólt, mint egy szakácsműsor. Más kérdés, hogy kinek támad gusztusa bármilyen ételre Lázárunk közelében.

Ez utóbbi gondolat természetesen csöpög a malíciától, de nem tagadhatjuk, hogy a jobb szó híján hagyományosnak nevezett családi modell némileg hiteltelenné válik annak tudatában, hogy a választók közül sokaknak a kalács összetevőire sincs elég pénzük.

Ám Lázár legdurvább kijelentésére a videó legvégéig kellett várni:

A főzőműsorokat idéző képsoroknak sok figyelmet nem szentelnénk, mert ott van a végső poén, az atomcsapás, amely minden valamirevaló nőjogi szervezetet riadókészültségbe rántana:

Zitának már csak egy dolgot kell megtanulni, ez pedig az igazi rétestészta.

El kell ismernünk, így is lehet nézettséget generálni, csak nem biztos, hogy bölcs dolog. Vajon Lázár felesége hogyan érezheti magát annak tudatában, hogy férje szemében nem több, mint egy önműködő szakácskönyv? És ha ez nem lenne elég immár kampányelemként is debütált.