Lázár János: Aggódunk Kárpátalja miatt
A keddi kormányülésen a biztonsági határzárral kapcsolatos kérdéseket tekinti át a kabinet – közölte szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János.
Mindannyian aggódunk amiatt, ami Kárpátalján történik: a magyar kormány szombat óta fokozottan figyeli az ottani történéseket. Reméljük, hogy az ukrán kormány képes lesz úrrá lenni a helyzeten és minden kárpátaljai polgár biztonságát garantálni- jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus leszögezte: példátlan az az utcai bandita- vagy politikaháború, ami Kárpátalján zajlik, folyamatosan veszélyeztetve a helyiek biztonságát. Lázár kiemelte azt is: a kormány bármilyen segítséget kész megadni, hogy a kárpátaljaiak biztonságban legyenek.
A miniszter elmondta: az idén nyolcvanegyezer migráns érkezett Magyarországra, ami példátlan. „Különböző csoportokban, tömegközlekedési eszközökön, városokban és falvakban jelennek meg a migránsok, akik között olyanok is vannak, akik visszaélnek státuszukkal. A biztonsági határzár lehet, hogy nem alkalmas a népvándorlás megállítására, de az embercsempészet megakadályozására mindenképpen” - mondta Lázár János, hozzátéve: egyes sajtóértesülések szerint esetenként a szerbiai rendőrség is együttműködik az embercsempészekkel. Hozzátette, hogy a keddi kormányülésen válik véglegessé, hogy milyen típusú kerítés épül majd a határon. A kormány a legbiztonságosabb megoldás mellett fog dönteni. Lázár kiemelte: a kormány minden eszközt igénybe vesz, hogy az illegális bevándorlók "ne szállják meg" Magyarországot. A kabinet Szerbiát, Görögországot és Macedóniát is biztonságos országnak tekinti, így vissza fogja ezekbe az országokba toloncolni azokat a bevándorlókat, akiket Németországból vagy Ausztriából küldenek vissza Magyarországra - jelentette ki a miniszter.
A kormány kezdeményezni fogja a menekültstátusz egyértelműsítését célzó törvénymódosítást, illetve azt, hogy a parlament az illegális határátlépést bűncselekményként definiálja, ne pedig szabálysértésként, ahogyan az a mostani szabályozásban szerepel. Ennek az intézkedésnek a célja az embercsempészek tevékenységének megfékezése.
A nemzeti konzultáció lezárult: mintegy egymillió polgár küldte vissza a migrációval kapcsolatos kérdéssort - mondta Lázár János, aki ismételten megerősítette: a migránsok gazdasági bevándorlók. "Amellett, hogy bűncselekménnyé minősítjük az illegális határátlépést, vissza is fogjuk toloncolni a határsértőket" - szögezte le a miniszer.
Lázár János kiemelte: a kormány komolyan veszi a biztonsági szervezetek jelentéseit, amelyek a Balkán terrorfenyegetettségéről szólnak.
A miniszter arról is beszélt: a kormány kedden meghallgatja Wáberer Györgyöt, a logisztika és közúti fuvarozás fejlesztésére nemrég kinevezett miniszterelnöki megbízottat, aki beszámolót tart a magyar fuvarozás helyzetéről.
Az anyagnak kiemelten kell foglalkoznia a magyar fuvarozók helyzetével, európai versenyképességével. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy hatezer sofőr hiányzik a magyar fuvarozói piacról. A miniszter a kormány által mérlegelt tervek között megemlítette a haszongépjárművekre vonatkozó adminisztratív terhek csökkentését.
Azt is megvizsgálja majd a kabinet, hogyan lehet behajtani a Magyarországon áthaladó külföldiekre kiszabott bírságokat - tette hozzá.
A keddi kormányülésen emellett áttekintik a foglalkoztatáspolitika helyzetét, amellyel kapcsolatban Lázár János arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2010-ben vállalt egymillió új munkahely felét már teljesítette a kormányzat. Lázár János arról is beszélt, hogy az országban érzékelhetően nőtt a piaci munkahelyek száma és jelentős mértékben csökkent a munkanélküliek aránya. Beszélt arról is, hogy nőtt a közfoglalkoztatásból a piaci munkavállalásba átlépők száma.
A miniszter emlékeztetett: július elseje óta friss otthonteremtési program, a CSOK iránt negyvenezer polgár érdeklődött. Azt is elmondta, hogy amennyiben az erre a célra szánt keret kimerül, a kormány azt felülről fogja megnyitni, hogy jelentősen megemelkedjen a gyermeket vállaló családok támogatása. Azt is elmondta, hogy szeptembertől 275 ezer gyermek fog ingyen étkezni az óvodában. "Azok, akik a gyermekszegénység miatt aggódtak az utóbbi időben - amely a szocialista kormányok idején harapódzott el -, lassan megnyugodhatnak" - mondta Lázár, hozzátéve, hogy az ingyenes étkeztetésnek az általános iskolákba való bevezetését is mérlegeli a kabinet.
Az Erzsébet-programról szólva Lázár János elmondta: az idén már százezer gyermek vesz részt az Erzsébet-utalványokból befolyó összeg segítségével az Erzsébet-táborokban. A nyári üdültetés nyugdíjasok számára is hozzáférhető, emellett napközis táborok is vannak. "Ha egy vállalkozás magyar kézben van, akkor a termelt profitból a magyar gyerekek részesülnek: ez az iménti példából is kiviláglik" - mondta Lázár János.
A miniszter elmondta: a tankönyveket minden iskola időben megkapja, s hozzátette, hogy az alsó tagozatosok (nyolcszázezer gyermek) ingyen kapják meg a tankönyveket.
Lázár Jánostól azt kérdezték, hogyan áll az a terv, hogy a szolgáltató szektorra - például a fodrászokra, masszőrökre - is kiterjesztenék az online kasszák használatát. "Volt ilyen javaslat, de a miniszterelnök leverte" - közölte válaszában a Miniszterelnökség vezetője. Szavai szerint Orbán Viktor kormányfőnek az az álláspontja, hogy ez nem indokolt és nem életszerű.
Posted by SEJT on 2015. július 16.