h i r d e t é s

Lázár János apja is vett állami földet

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár János apja is vett állami földet

2016. január 13. - 12:32
0 komment

Összesen 14 hektár földet vett a politikus édesapja Hódmezővásárhelyen az eddigi adatok szerint a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) földárverésén.

Forrás: ATV.hu

vs.hu cikke szerint 29 millió 400 ezer forintért árverezett el az NFA egy 10,3 hektáros, hódmezővásárhelyi földet december 30-án. Az állami szervezet honlapján elérhető adatok szerint a föld új tulajdonosa hódmezővásárhelyi, a neve pedig Lázár János. A portál úgy tudja, hogy nem a Miniszterelnökség vezetője a vásárló, hanem azonos nevű édesapja.

Szintén ő lehetett az, aki 8 millió 200 ezer forintért vásárolt meg egy négyhektáros földterületet még tavaly december 15-én, vagyis eddig összesen 37,6 milliót költött földre.

Az ügy pikantériája, hogy Lázár támogatta az állami földek értékesítését, mert az szerinte a gazdák érdekeit szolgálja. Az elmúlt hetekben kiderült, hogy több fideszközeli családtag is bevásárolt a földárveréseken, a Mészáros família 1391 hektárnyi földet vett majd kétmilliárd forintért, de L. Simon László felesége is alaposan bevásárolt . írja a Propeller.hu.