h i r d e t é s

Lázár János: Változásra van szükség a Fideszben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Lázár János: Változásra van szükség a Fideszben

2019. december 19. - 12:25

 

Ki kell mondani: a Fidesz elveszítette az októberi választásokat – a Vasarhely24 beszámolója szerint erről beszélt Lázár János a Rádió 7 Közös nevező című műsorában. - írja a magyarhang.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A mára országgyűlési képviselőként dolgozó korábbi miniszter szavai szerint változásra van szükség a pártban és annak kommunikációjában, fordulni a fiatalok felé  – 500 ezer új szavazó lesz ugyanis a következő választásra – és meghallgatni az emberek problémáit. Csak így juthat sikerre a párt 2022-ben – mondta.

Az országos politikát egyébként – pikírten – szórakoztatónak nevezte. Mint mondta, tudomásul kell venni, hogy a világ is változik, a politika ma már mást kíván mint eddig megszokhattak. Nehezebb ma város és országépítésre partnereket találni mint valami ellen társakra lelni.

Lázár János az interjúban alapvetően helyi ügyekről beszélt, arról, hogy nem történt tragédia azzal, hogy az önkormányzati választáson veszítettek Hódmezővásárhelyen. Szerinte a vásárhelyi városházán most többségben vannak azok, akiknek fogalmuk sincs merre menjen tovább a város.

Nem ők nyertek, hanem a Fidesz veszített a városban

– fogalmazott.

– Uszítással, gyűlöletkeltéssel lehetett választásokat nyerni, ám az elnyert lehetőséggel már nehéz élni

– jelentette ki.

 

magyarhang.hu


 

h i r d e t é s