h i r d e t é s

Leárulózták a brit miniszterelnököt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Leárulózták a brit miniszterelnököt

2020. március 09. - 12:05

Árulónak nevezték a brit miniszterelnököt, miközben árvíz által sújtott településekre látogatott.

Boris Johnson - Forrás: wikipedia / EU2017EE Estonian Presidency

Bewdley az egyik leginkább érintett kis folyóparti város, ami a februári heves esőzések következtében került víz alá.

Johnsont azért kritizálták, mert nem a legnehezebb időszakban járt a helyszínen.

- Két héttel elkésett miniszterelnök úr! Áruló! - hallatszott egy férfihang a háttérből.

A kormány bejelentette, hogy a következő öt évben megduplázza az árvízvédelemre fordítható alapot a szigetországban.

Ez az összeg elegendő lesz 2000 új ár- és partmenti védelmi rendszer kiépítésére, valamint 336 ezer ingatlan megóvására.

Az idei február volt az elmúlt 150 év legcsapadékosabb hónapja. Az ilyenkor megszokottnál háromszor több eső esett.

Hatalmas áradásokat okozott a három egymást követő ciklon. A kiömlő víz utakat, vasutakat, folyó menti városokat lepett el. Voltak olyan területek, például Walesben, ahol heteken belül háromszor kerültek víz alá a települések. (Euronews.com)