h i r d e t é s

Lefoglalt és elkobzott termékeket kapnak a rászorulók

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lefoglalt és elkobzott termékeket kapnak a rászorulók

2015. október 12. - 09:54
0 komment

Majdnem 150 millió forint értékű, hamisításért, vagy más okból lefoglalt és elkobzott terméket kínáltak fel a hatóságok karitatív célra – írja a Magyar Idők.

Illusztráció - Fotó: vecseshirek.hu

A HVG azt írja, hogy az idén eddig nagyjából 150 millió forint értékű, jogerősen elkobzott portékát kínáltak fel a hatóságok, bíróságok közérdekű célra – írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatására hivatkozva hétfői számában a Magyar Idők. 

A tárca közlése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 110 millió forint értékben kínált fel használható termékeket, a felajánlások sorsáról határozó Karitatív Tanács ebből 75 millió forintnyit vett át. A NAV-tól ruhaneműk és cipők mellett raklapok kerültek a karitatív szervezetekhez, a feldarabolásra kerül faanyagot tüzelőként használhatják el a rászorulók. 

Ezek mellett harmincmillió forintos felajánlást tettek az elkobzás lehetőségével élő más hatóságok és az igazságszolgáltatás, amiből húszmilliónyit fogadott el a tanács. A tárca tájékoztatása szerint évről évre az ország több ezer rászorulóját segíthetik a jogerősen elkobzott termékek.  

A lap emlékeztetett rá, hogy a hamis, vagy más okból lefoglalt, jogsértő termékek – ruhaneműk, cipők, háztartási eszközök – csak akkor kerülhetnek a rászorulókhoz, ha a jogellenesen elhelyezett márkajelzéseket eltávolítják róluk.

 

hvg.hu