h i r d e t é s

Légi háború kezdődik Budapest felett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Légi háború kezdődik Budapest felett

2018. január 08. - 08:34

Tavasztól kiélezett versenynek lehetünk tanúi a Budapestről az Egyesült Államokba induló járatoknál. - írja a Napi.hu

Forrás: MTI

A Malév, majd a Delta és az American Airlines közvetlen budapesti járatainak megszűnését követően most még csak átszállással érhető el az Egyesült Államok a magyar fővárosból. Ám ez a helyzet rövid időn belül megváltozik, hiszen a lengyel LOT májustól két közvetlen járatot is indít Budapestről.

A New Yorkba és Chicagóba induló járatok mellett az American Airlines ismét beszáll a magyar piacért való versenyfutásba - igaz csak a nyári szezonban, de direkt járatot indítanak Budapestről Philadelphiába. Ugyanezen időszakban ismét lesz Budapest-Torontó járat is , amelyet az Air Canada Rouge üzemeltet.

A nagyobb dobásnak a LOT lépése tűnik. A cég két transzatlanti járata: a chicagói és New York-i ugyanis két vadonatúj, 252 fős Boeing 787 Dreamliner géppel startol. A nagyobb, 292-fős Dreamliner-típus Lengyelország és az USA között közlekedik majd. A Budapest-New York útvonalon évente 16-17 ezer utas közlekedik, így a LOT heti négy járata  évente 12-13 ezres kapacitást jelent. Ezt megtölteni nem lesz könnyű feladat a lengyeleknek, még akkor sem, ha magyar ételeket, magyarul beszélő légiutas-kísérők szolgálnak fel.

Az árvreseny máris beindult

Érzik az új vetélytárs okozta piacvesztés lehetőségét az átszállással operáló cégek. A budapesti utasok ugyanis az elmúlt években többnyire a Lufthansa, a British Airways és Air France-KLM járatait részesítették előnyben, s így Frankfurtban, Párizsban, Londonban vagy Amszterdamban váltottak gépet.

A kisebb európai légicégek is igyekeznek piacot szerezni Magyarországon: az ír Air Lingus, a Icelandair és a Finnair egyaránt korszerű gépekkel és kellemes átszállással próbál csábítani, de ugyanezt teszik az Öböl-menti országok cégei (Qatar Airways és Emirates) is. Az utóbbiak hendikepje, hogy nyomott áraik miatt az amerikai hatóságok korlátozzák az Egyesült Államokba irányuló járataik számát. A szintén agresszíven nyomuló Turkish Airlinesnek pedig azzal a hátránnyal kell megküzdenie, hogy Isztambulból még hosszabb a repülési idő New Yorkba.

 

napi.hu