h i r d e t é s

Lehet, hogy a hétén tényleg át kell ülnünk egy másik autóba?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lehet, hogy a hétén tényleg át kell ülnünk egy másik autóba?

2018. február 26. - 11:59

A következő napokban szinte minden megyében havazásra, a nagy erejű széllökések miatt pedig hófúvásokra számíthatnak a közlekedők.

A kép illusztráció! - Fotó: H. Szabó Sándor

A meteorológiai előrejelzések alapján hétfőn dél felől havazás kezdődik, a hóval borított tájakon az akár óránként 45-60 kilométeres sebesség – a Bodrogközben akár ennél erősebb – északkeleti szél elsősorban a Dunántúl nyugati és déli felében okozhat hófúvást. Hétfő délutántól, estétől az ország déli részein a már frissen lehullott havat is hordhatja a szél.

A fenntartó hangsúlyozta, hogy az összes bevethető járművet az utakra rendelik, hogy a hófúvásos szakaszokon 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan dolgozzanak.

Novemberben 760 kilométeren hófogó rácsokat helyezték ki azokra a helyekre, ahol a hófúvások az elmúlt években jelentősek voltak – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. figyelmeztetésében.

Mindezek ellenére a közútkezelő csak a viharos széllökések befejeztével tud eredményesen fellépni, mert a szél folyamatosan visszahordja a burkolatra a letakarított havat.

A fentiek miatt arra kérik az autósokat, hogy fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek, csak megfelelő mintázatú, profilmélységű téli gumikkal induljanak útnak, és még indulás előtt tájékozódjanak. (MTI)