h i r d e t é s

Lehűlés kezdődik

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Lehűlés kezdődik

2020. január 04. - 05:59

 

A hétvége első felében egy hidegfront vonul át felettünk. A front mögött a viharos széllel sarkvidéki levegő áramlik fölénk. A jó hír, hogy a front kisöpri a hideglégpárnát és újra kisüt a nap! - írja az Időjárás.hu

Fotó: Dániel Mária Magdolna

Délelőtt erősen megnövekszik a felhőzet, északkeleten hózáporok, északnyugaton záporeső, gyenge eső kialakulhat.

Délután nagyrészt erősen felhős lesz az ég, csak helyenként lehet szakadozottabb a felhőtakaró. Jelentős mennyiségű csapadékra nem kell készülni, északnyugaton helyenként fordulhat elő kisebb eső, északkeleten hószállingózás. Az északnyugati szél megerősödik, a délutáni csúcsértékek 1, 8 fok között alakulnak. 

Vasárnap délelőtt jellemzően gyengén felhős lesz az ég, délkeleten egy-egy hózápor kialakulhat. Délután a több órás napsütést csak kevés felhő zavarhatja, számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb egy-egy hózápor alakulhat ki. Viharossá fokozódik az északnyugati szél. 0, 5 fokra melegszik a levegő.

Orvosmeteorológia

Szombaton hidegfront érkezik. A front hatására fokozódnak a görcsös panaszok és megnő az infarktus kialakulásának kockázata. - írja a meteoklinika.hu

A hidegfrontra érzékenyek körében görcsös fejfájás, izom- és hasi görcsök jelentkezhetnek, emellett kiugró vérnyomás értékekre és keringési panaszokra is készülni kell. Az idősek és a krónikus betegek fokozott veszélyben vannak, a légkörben bekövetkező markáns változások fokozzák a szívproblémákat, ilyenkor az infarktus kialakulásának kockázata megnő. A kissé változékony időben múló rosszullétek is felléphetnek, a tünetek mérséklése érdekében ajánlott többet pihenni és lehetőség szerint kerülni a fizikai terhelést. A légmozgás egyre nagyobb területen megerősödi, ennek hatására kínzó, szűnni nem akaró fejfájás léphet fel a szélre érzékenyek körében. A fejfájás következtében figyelmetlenebb és tompább lehet a megszokottnál. A panaszait mérsékelheti a folyamatos folyadék-utánpótlással, a magas koffeintartalmú és alkoholos italokat kerülje el.

Az esti órákig jelentős csapadék nem várható, de helyenként előfordulhat kisebb eső, északkeleten hószállingózás. Az alacsony hő-és komfortérzeten az erős szél tovább ront.  A változékony, téli időszakban legyengül az immunrendszer, ilyenkor kiemelten fontos a rendszeres vitaminpótlás. Szervezetének megerősítése céljából naponta több alkalommal fogyasszon el valamilyen friss gyümölcsöt vagy zöldséget és gyermekének is adjon ezekből a finomságokból.

A csapadék és szél kitisztítja a levegőt, ennek következtében a légszennyezettség csökken.

A közlekedés során a szél és a csapadék okozza a fő veszélyt. Az időnként élénk szél hatására csökken a gépjármű menetstabilitása, a nedves utakon megnő a féktáv. A közlekedést emellett tompa reflexek és figyelmetlen sofőrök nehezítik, vezessen fokozott figyelemmel és legyen nagyon körültekintő.

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.


 

h i r d e t é s