h i r d e t é s

Lekapcsolták az ISIS európai felderítőjét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lekapcsolták az ISIS európai felderítőjét

2015. november 21. - 17:30
0 komment

A szombat reggel, Törökországban letartóztatott belga-marokkói kettős állampolgár Ahmad Dahmani, akiről úgy tudják, hogy az ISIS európai felderítője volt, november 14-én érkezett az országba Amszterdamból - tudta meg a Guardian közel-kelet szakértője török kormányzati forrásokból. A most elfogott Dahmaniról azt feltételezik, hogy kapcsolatban volt azokkal a terroristákkal, akik a november 13-i párizsi terrortámadást kitervelték, és elkövették.

Fotó: Ihlas News Agency / AFP

A  török hatóságok nagy sikerként értékelik Dahmani és két társa elfogását, szerintük komoly csapás az IS-nek, hogy elfogták egy fontos, európai felderítőjét - írja az index.hu. Dahmani tartózkodási helyéről titkosszolgálati információkból jutottak hozzá, egy antalyai luxusszállodában lakott. Azt mondták, a belga hatóságok nem értesítették Törökországot Dahmaniról, ezért nem tudták már a beutazása napján megállítani.

A két társról annyit tudni, hogy egy autópályán kapták el őket, szíriai állampolgárok, és valószínűleg az ő dolguk lett volna az, hogy Dahmanit biztonságban eljuttassák Törökországból vissza Szíriába.

A törökök, sok más országhoz hasonlóan kiemelték, hogy mennyire fontos lenne, ha a terrorizmus ellen küzdő országok több titkosszolgálati információt osztanának meg egymással, így hatékonyabban lehetne fellépni az Iszlám Állam ellen.

„Ha a belga hatóságok időben figyelmeztették volna Törökországot, akkor Dahmanit már a reptéren elkaphattuk volna. Felhívjuk a szövetségeseink figyelmét, hogy osszák meg velünk az információkat. De bárhogy is történt, a lényeg az, hogy örömmel látjuk, hogy újabb három terroristát sikerül bíróság elé állítani. És ez számít a leginkább" - mondta a meg nem nevezett kormányzati forrás.

Dahmani abban az Antalyában bujkált napokon keresztül, ahol nemrég a G20 csúcsot tartották a világ vezető hatalmai. Ráadásul egy meg nem nevezett, de konkrétan luxusszállodaként hivatkozott szálláson volt, vagyis sikeresen eltűnt mindenki szeme elől, amíg a városban a világ legfontosabb vezetői találkoztak.

 

index.hu