Lemigránsozták Márki-Zay Pétert és családját
Jönnek a választások, durvul a Fidesz. - írja a nyugatifeny.hu.
Migránsozástól volt hangos a hódmezővásárhelyi közgyűlés: a helyi Fidesz az egykor Kanadában dolgozó polgármestert nevezte migránsnak, de Márki-Zay is visszavágott az Orbánnal vacsorázgató Pharaonnal – számol be a hvg.hu.
Önmaga és családja is, kanadai egykori migránsként, amíg az esztendő kitelve, onnan hazatérve, ezt a folyamatot segíti, így ön is Soros György ügynökeként fogható fel
– szólalt fel a hódmezővásárhelyi közgyűlésen Kovács László, fideszes képviselő.
Kovács kifejtette azt is: szerinte az Európai Unió és annak képviselői, főként a baloldaliak támogatják a migrációt, aminek következtében “elözönlik a migránsok” Európát, gyilkosságokat követnek el, és megerőszakolják az asszonyokat.
Szerinte ezt támogatják azok a baloldali magyar politikusok is, akikkel Márki-Zay Péter is együttműködik.
Márki-Zay és családjának korábbi kanadai tartózkodásából a fideszes képviselő arra a következtetésre jutott, hogy a független polgármester is Soros ügynöke.
Márki-Zay Péter válaszában közölte:
a Fidesz az egyetlen magyar párt, amely migránsokat telepített az országba,
a bűncselekményeket elkövetőknek pedig még menekültstátuszt is adott, ezért tartózkodhattak az országban.
Márki-Zay felhozta Ghaith Pharaont is, akit az Interpol is körözött pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának gyanújával, mégis Orbán Viktorral vacsorázott. Márki-Zay szerint a „kötvénymigránsok” között is akadtak bűnözők, akiket más európai országban le is tartóztattak.
A személyét érintő migránsozásra a polgármester azzal felelt, hogy megkérte a jobboldali képviselőket: üssék fel az értelmező szótárt a migráns kifejezésnél. Ha így tesznek, akkor rádöbbennek, hogy az országban, így Vásárhelyen is mindenkinek van migráns hozzátartozója.
Márki-Zay hozzátette:
Hódmezővásárhelyre vietnamiakat hoznak, mert nincs munkaerő, de Szarvason és sok más településen pedig már indiaiak és ukránok dolgoznak.