h i r d e t é s

Leminősítette Szlovákiát a Fitch

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Leminősítette Szlovákiát a Fitch

2020. május 09. - 08:04

Leminősítette Szlovákiát a Fitch Ratings, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy az új koronavírus okozta járvány az idén súlyos recessziót okoz a szlovák gazdaságban és a szlovák államháztartási helyzet is meredeken romlik.

A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy Szlovákia hosszú távú államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát az eddigi "A plusz"-ról egy fokozattal "A"-ra rontotta. Az új besorolás kilátása stabil.

A leminősítéshez fűzött elemzésében a Fitch közölte: előrejelzése szerint a szlovák hazai össztermék (GDP) az idei év egészében reálértéken 10 százalékkal zuhan, miután a külső kereslet jelentősen gyengül, és a Covid-19 járvány megfékezését célzó hazai korlátozások a belső keresletet is megterhelik.

A hitelminősítő várakozása ugyanakkor az, hogy a szlovák hatóságok május közepétől hozzákezdenek a március 13-a óta érvényben lévő gazdasági korlátozó intézkedések fokozatos enyhítéséhez, a gazdaságban az idei év második felétől fellendülés kezdődik és a szlovák hazai össztermék 2021-ben 6,8 százalékkal nő.

A Fitch Ratings elemzői azonban azzal számolnak, hogy a bevételek csökkenése és a gazdaságélénkítő kiadások miatt jelentősen romlanak a költségvetési mérőszámok. A cég az általa eddig várt 0,8 százalékról 7,7 százalékra rontotta a GDP-arányos idei szlovák államháztartási hiányra adott előrejelzését.

A Fitch becslése szerint a költségvetési bevételek 2020-ban 10,5 százalékkal - a GDP-érték 1,1 százalékának megfelelő mértékben - zuhannak, miután a hazai össztermék zsugorodása közepette csökkennek az adó- és a társadalombiztosítási bevételek. Ebben a környezetben a Fitch Ratings azt valószínűsíti, hogy a GDP-arányos szlovák államadósság-ráta az idén 59,9 százalékra emelkedik a 2019 végén mért 48 százalékról, és középtávon is a hasonló besorolással ellátott szuverén adósok 56,1 százalékos jelenlegi mediánszintje felett marad.

A Fitch várakozása szerint ugyanakkor a szlovák állam hitelköltségei alacsony szinten maradnak, tekintettel az euróövezeti jegybank (EKB) vásárlásaira, valamint az erőteljes befektetői érdeklődésre. A hitelminősítő ennek illusztrálására felidézi, hogy a héten két kincstárjegy-kibocsátás is negatív hozamon kelt el. (MTI) / portfolio.hu