h i r d e t é s

Lemondott a tőzsde elnöke

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondott a tőzsde elnöke

2017. március 01. - 16:16

Nagy Márton lemondott a BÉT-nél betöltött elnöki pozíciójáról, és az MNB javaslata az, hogy az elnöki pozíciót egy személyben a vezérigazgató, Végh Richárd töltse be - írja a HVG.hu.

Nagy Márton lemondott a BÉT-nél betöltött elnöki pozíciójáról - Forrás: MTI

A lemondás okaként Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Zrt. vezére a Portfolio.hu-nak adott interjúban azt mondta: a "fő tulajdonos - MNB képviselőjének - napi szintű részvételére a tőzsde élén már nincs szükség. Ennek megfelelően Nagy Márton tervezetten lemondott a BÉT elnöki posztjáról. Korábban megírtuk, hogy Matolcsy György jegybankelnök leginkább Nagy Mártonra támaszkodott eddig szakmai ügyekben, alelnököt csinált belőle, de most meggyengült a pozíciója. Akkor az egyik feltételezhető oknak azt sejtették, hogy az MNB elnöke nem akarta, hogy alelnöke túlzottan megerősödjön. A másik verzió pedig arról szólt, hogy Matolcsy a lojalitás hiányaként értékelhette azt, amikor Nagy Márton tavaly márciusban kiszállt az egyik jegybanki alapítványból, és ezt nem is titkolta a nyilvánosság előtt. (hvg.hu)