h i r d e t é s

Lengyelországban lépett fel a Glass House Orchestra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lengyelországban lépett fel a Glass House Orchestra

2016. június 30. - 17:22
0 komment

Lengyelországi Magyar Kulturális Évad

Fotó: MICHAL RAMUS

A Holokauszt Emlékév alkalmából a Balassi Intézet - New York-i Magyar Kulturális Intézet kezdeményezésére született Glass House Orchestra mára állandósult formációvá vált – a Frank London Grammy-díjas zenész vezetésével játszó magyar, izraeli, argentin és amerikai zenészekből álló zenekar nagysikerű turnét ad Lengyelországban.

A koncertsorozat első állomásán a régió egyik legfontosabb zsidó kulturális rendezvénye, a XXVI. Zsidó Kultúra Fesztiválja fővendégeként, a Krakkóban, a kázmérvárosi (Kazimierz) Tempel Zsinagógában adott teltházas nagykoncertet 2016. június 27-én. Az esten a vendégeket köszöntő fesztiváligazgató, és az együttes vezetője, Frank London hosszas kommentárok formájában kiemelte annak jelentőségét, hogy mind az együttes, mind pedig a lengyelországi turné a Balassi Intézet ötletéből született, illetve hogy utóbbi, a Magyar Kulturális Évad alatt valósult meg.

A közel másfél órás koncert során Frank London konferálásában és a játszott dalokon keresztül valódi utazást tehetett a közönség: a régió történelme, kulturális földrajza és zenei öröksége került bemutatásra. Az együttes lengyelországi programjában, mely egyúttal az első lemez bemutató turnéja is, népdal, városi dal, kántorének, operetta, és rockzene egyaránt előkerül a zenei örökség folytathatóságát és újrahasznosíthatóságát hirdetve. A közösen és egyes zenekari tagok (Szirtes Edina Mókus, Ágoston Béla, Lukács Miklós és a többi külföldi résztvevő) által szerzett dalok ihletetten és kompromisszummentesen merítenek rendkívül gazdag régiós és egyetemes zenei hagyományból, igyekezve elkerülni a túlzott leegyszerűsítéseket.

Az együttes négy alkalomból álló turnéjának első állomása kiemelkedő sikerrel zárult: a lelkes nemzetközi közönség többször visszahívta a zenészeket a színpadra és felállva tapsolta meg a kivételes produkciót. A nagy sikerre való tekintettel rögtön a koncert éjjelére jam sessiont is szerveztek – a zsidónegyed éjszakai életének központi szórakozóhelyén, az Alchemia klubban éjféltől kettőig szórakoztatták a tömeges közönséget a zenészek.

Az együttes koncertkörútja június 30-án a lengyel fővárosban, az Év Múzeuma nemzetközi díjjal kitüntetett Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumában, a POLINban folytatódik, majd július 2-án, a krakkói fesztivál zárónapján adott gálakoncerttel zárul.

A krakkói nagykoncert élő közvetítését ide kattintva érheti el >>