Lett katonákat vinnének az orosz határra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lett katonákat vinnének az orosz határra

2015. augusztus 27. - 13:41
0 komment

Lettország az illegális bevándorlók növekvő száma és az ukrán válság miatt megváltozott biztonsági helyzet miatt vette fontolóra a hadsereg bevetését az Oroszországgal közös határának védelmére.

Janis Reirs lett pénzügyminiszter a Latvijas Avize című lett napilap csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, hogy a költségvetésből fel tudnak szabadítani annyi pénzt, amennyi a hadsereg határhoz történő kivezényléséhez és ottani tevékenységéhez szükséges - tudta meg az Origo.

A lett belügyminiszter augusztus elején bejelentette, hogy hazája falat emel a lett-orosz határon az illegális migráció megfékezésére.

A létesítmény megépítése négy évbe telik, és 17 millió euróba (több mint 5 milliárd forintba) kerül.

A lett titkosszolgálatok értesülése szerint az illegális bevándorlók leggyakrabban Közép-Ázsiából, illetve a Távol-Keletről igyekeznek Lettországon keresztül eljutni a skandináv államokba. Az augusztus elején közzétett adatokból kiderül, hogy a határon nagyjából 240 illegális bevándorlót tartóztattak fel, sokan közülük Vietnamból érkeztek.

A Lettországihoz hasonló problémával küzdő szomszédos Észtország a napokban közölte, hogy két és fél méter magas szögesdrótkerítést épít orosz határának több mint 100 kilométeres szakaszán.

Az Európába tartó menekültek egyre nagyobb számban Oroszországon keresztül igyekeznek elérni a határok nélküli schengeni övezetet.

Az Európai Unióban a három balti államnak és Finnországnak van közös határa Oroszországgal.

Míg Finnországból nem érkeztek hírek az illegális határátlépések számának növekedéséről, addig az EU-n kívüli, de a schengeni övezethez tartozó Norvégia már lépéseket fontolgat annak érdekében, hogy gátat vessen az illegális migrációnak a norvég-orosz határon. A Norvégia és Oroszország közötti egyetlen határátkelőnél idén eddig 131 menekültet regisztráltak a Barents Observer című hírportál múlt heti jelentése szerint.

 

origo.hu (Címlap: A kép illusztráció - Forrás: Wikipedia)