h i r d e t é s

Levegőt se kapott, úgy megverték a magyar bunyóst

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Levegőt se kapott, úgy megverték a magyar bunyóst

2015. március 28. - 15:02
0 komment

Szombat hajnalban csapott össze Petrányi Zoltán és az amerikai fenegyerek, a 43 éves Shannon Briggs.

Korábban írtunk róla, hogy Petrányi beugróként vállalta el a meccset Briggs ellen, és ehhez komoly eltökéltség kellett, ugyanis közel sem azonos szintet képviselnek, és most nagyon finoman fogalmaztunk. 

Nem is csoda, hiszen Shannon Briggs korábban Vitalij Klicskóval is bokszolt vb-címért: akkor az ukrán könnyen legyőzte amerikai ellenfelét, aki kibírta mind a 12 menetet, pedig ezt csak négy bokszoló tudta megtenni Klicsko ellen. Tegyük hozzá, mindegyikük vereséget szenvedett.

A szombati összecsapáson Briggs már az első percben a nyakánál földre rántott Petrányit, majd azért bunyózni is hajlandó volt, így másodszor is padlóra küldte a magyar ökölvívót. Ahogy felállt, Briggs egy bal felütéssel megint kiütötte ellenfelét. Petrányi fel sem tudott állni, levegőt is alig kapott, de az amerikai sportszerű volt vele, azonnal megnézte, van-e valami baj.

Az összecsapás mindössze két percig tartott.

 

sport.hir24.hu ( Fotó: Europress Fotóügynökség)