h i r d e t é s

Lila köd…(?)

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Lila köd…(?)

2019. október 31. - 10:30

 

Az adóellenőrök és a „második legerősebb” ellenzéki párt

Okos, értelmes fiatalok a Momentum vezetői?

2019. október 30-án, szerda reggel - a Momentum Mozgalom szóvivője szerint – „megjelentek a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztályának nyomozói, akik arról tájékoztatták a Momentum munkatársait, hogy a NAV kutatást, ’motozást és lefoglalást’ rendelt el a Momentum irodájában költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából.” – Az ellenzéki párt vezetői mindehhez hozzátették, hogy a párt központi irodájában hivatali kötelességüket végző NAV adóellenőrök mintegy másfél órás munkát végeztek, kb. 1000 oldal dokumentációt illetve a számítógépek kemény-lemezeit „lefoglalták”, majd ezt követően a párt központi munkatársai javaslatára átmentek egy másik színhelyre – a könyvelői irodájukba – ott szintén másfél órát tartózkodtak.

A kutatást a Momentum 2018-as országgyűlési kampány költségvetési támogatásának elszámolása miatt rendelte el a NAV, a párt az ellenzéki sajtóhoz eljuttatott közleménye szerint valószínűsíthetően az Állami Számvevőszék korábbi - mára visszavont - feljelentése miatt. A közleményükben a Momentum sérelmezi, hogy az adóellenőrök „meglepetésszerűen toppantak be” és szerintük jogtalan volt bármilyen múlt évi, 2018. évre vonatkozó adó-ellenőrzési előmunkálatokat végezniük. - Még nem telt el 48 óra sem a történtek óta, de az ellenzéki párt szerint „a DK után második legerősebb ellenzéki csoportosulás” sikerei miatt politikai indítékok húzódhatnak meg a NAV fellépése mögött.

Úgy vélem: közírói tevékenységeink okán nem ez volt az első eset, hogy politikai (vagy bármelyik köztörvényileg üldözendőnek tekintett) szervezet, párt, mozgalom esetén az adóellenőrök is megjelenhetnek – így az önmagukat „második legerősebbként” minősítő párt figyelmébe ajánlom az alábbiakat: az adóellenőrök tevékenysége alatt – előtte és utána – a NAV-val kapcsolatos nyilatkozataikban ne politizáljanak, hanem inkább jogászi képességeiket mutassák meg.

Az adóellenőrök a világ valamennyi országában (általában) meglepetésszerűen végzik a tevékenységüket. Sehol, senki sem szereti az adóellenőröket, a „vámosokat”, de ugyanakkor – a váratlanság közepette is! – szükséges megőrizni a nyugalmat. Az adóhatóságot is rá lehet szorítani arra, hogy munkájukat jogszerűen végezzék.  Betoppanásuk esetén nyugodtan, lassan ellenőrizzék a polgári ruhában megjelent adóellenőrök igazolványait, megbízólevelüket, azok dátumait.

Az adóellenőrök „motozást” – bármelyik személyen elvégzett kutatást – csak ügyészi felhatalmazással, rendőrségi munkatárs igénybe vételével végezhet. Bármilyen iratot, személyi számítógép adattárát lefoglalhatják, azokat ellenőrzés céljából magukkal vihetik, de ezt a tevékenységüket csak egyenként, minden okirat, bizonylat és más tárgy felsorolásával átadás-átvételi igazolás, bizonylat ellenében tehetik meg.  Ha az ügyben eljárt NAV-ellenőrök ezt a két példányban elkészített átadás-átvételi iratot elmulasztották elkészíteni és „csak úgy, magukkal vitték” az általuk fontosnak vélt iratokat, gépi adathordozókat – akkor nyugodtan bírósághoz fordulhatnak az adóalanyok. Egyetlen független bíróság sem tekinti majd hitelesnek az adóellenőrzés eme formáját, így el sem ítélhetik az adóellenőrzés alá vetett személyeket, a pártot vagy szervezetet.  – Ha a NAV munkatársai és a bűnügyi nyomozók a Momentum Mozgalom Múzeum körúti központi irodájában végzett tevékenységüket másfél óra alatt – a megjelenésüktől kezdődően a távozásukig – képesek voltak megtenni, akkor nyilvánvalóan törvénysértő módon jártak el. Ennyi ideig, kilencven perc alatt, ugyanis képtelenség jogszerűen, törvényes módon elvégezni mindazt, amit a fiatal értelmiségiekből álló párt szóvivői és a párt vezetői sérelmesnek vélelmeznek.

Okkal és joggal el lehet azon gondolkozni, hogy az „okos, értelmes fiatalok pártja” a jelen volt tagjai – beleértve a könyvelői iroda munkatársait is – milyen viszonyban lehetnek a jog- és törvényszerűséggel…(?) Az utóbbi két nap eseményei egyelőre csak azt bizonyították, hogy a Momentum propaganda részlege kitűnőre vizsgázott, hiszen egy évvel a nem túlzottan sikeres országgyűlési választások után máris a „második legerősebb ellenzéki pártnak” értékelni önmagukat kijelentést egy szimpla adó-ellenőrzést követően megtenni, hát…, hogy is írjam, nem bizonyult túlzottan értelmes megnyilvánulásnak. – De természetesen az október 30-án lejátszódott eseményből is lehet tanulni, következtetéseket levonni. A legközelebbi országgyűlési választásokig erre van még idő.


 

h i r d e t é s