h i r d e t é s

Lovasroham Soros ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lovasroham Soros ellen

2017. február 20. - 16:33

Lovas István a Demokrata című világlap égisze alatt elérkezettnek látta az időt, hogy szeretett vezérünket követve, aki ahogy mondani szokás: csontig benyalt Trumpnak, a tettek mezejére lépjen - írja a Városi Kurir.

Lovas István - Forrás: Városi Kurir

A publicista úgy döntött, petíciót nyújt be azért, hogy a Fehér Ház ne tököljön tovább, és adjon ki - de ízibe! - elfogatóparancsot az “ősgonosz” Soros György ellen. (https://petitions.whitehouse.gov/pe...)

Hogy minél többünkhöz eljuthasson a szerinte “nemes cél”, magyarul is közzétette agymenését:

„George Soros fenyegetést jelent a szabad világra és útjában áll annak, hogy Amerikát ismét naggyá tegyék. Az alábbi bűnöket követte el:

1. Pénzügyileg nyílt lázadást támogatott amerikai nagyvárosokban, aminek következtében több millió dollár anyagi kár és életek kioltása keletkezett.

2. Megkísérelte a demokratikus választásokat manipulálni úgy, hogy több millió dollárt adott az általa kedvelt jelölteknek.

3. Meg akarja kurtítani az amerikai szuverenitást. Saját szavaival: »A stabil és igazságos világ előtt a fő akadály az Egyesült Államok… Az Egyesült Államok magatartásának és politikájának a megváltoztatása elsőrendű prioritásom«.

4. Valuta-manipulátor. Soros indította meg a brit pénzügyi válságot azzal, hogy a piacra dobott 10 milliárd fontot és ezzel a valuta leértékelését erőltette ki, és ezen egy milliárdos hasznot húzott.”

És ez nem vicc! Itt tart megválasztott kormányunk házi-médiájának egyik mértékadó személyisége, tükrözve a mostanság irányadó szellemiséget.