h i r d e t é s

L.Simon és a független Figyelő!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

L.Simon és a független Figyelő!

2017. január 27. - 07:18

L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője nem tartja összeférhetetlennek, hogy aktív kormánypárti képviselőként tagja lesz a hetilap szerkesztőbizottságának - írja az MNO.hu.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

A képviselőt azután kérdeztük, hogy a Figyelő honlapján megjelent, háromtagú bizottság kerül az újság élére, amelyet Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vásárolt meg tavaly. A lap tájékoztatása szerint a testület feladata a kiadvány megújítása lesz. A háromfős grémiumnak L. Simon mellett tagja lesz Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója, az elnöki posztot pedig Lánczi Tamás, a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány vezető elemzője tölti majd be.

A Fidesz parlamenti képviselőjét azzal a kérdéssel kerestük meg, hogy személye garancia lesz-e a lap objektív működésére. L. Simon László azonban közölte, hogy cinikus kérdésekre nem hajlandó válaszolni, s jelezte, ha csak ilyenekkel készültünk, inkább leteszi a telefont. Végül nem bontotta a vonalat, hanem kifejtette, hogy ha az az elvárás, hogy egy sajtóorgánum politikailag legyen semleges, akkor valóban összeférhetetlen a személye a szerkesztőbizottságban. De – mint mondta – ők nem semleges, hanem értékalapú újságban gondolkoznak, ezért egyáltalán nem aggályos a kinevezése.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta:

„nem független lapot akarunk csinálni”.

Sőt elmondta, ő nem is tud olyanról, hogy létezne pártsemleges lap ma Magyarországon [mi ismerünk ilyet – a szerk.]. Ha ilyen létezne – fűzte hozzá –, akkor valóban furcsa lenne, hogy egy értékrendileg annyira elkötelezett ember lenne a bizottságban, mint ő. Ugyanakkor szerinte az ő értékrendje érvényes, aminek helye van a lapban. Kérdésünkre elmondta azt is, akár kormánykritikus cikkeknek is lehet helyük a Figyelőben, egyben tagadta, hogy a lap kormánypárti lesz. „Nem lesz kormányszócső az újság” – jelentette ki.

A Figyelő honlapján olvasható tájékoztatás szerint a bizottság értékeli a lap piaci helyzetét, javaslatokat dolgoz ki a nyomtatott és a netes verzió intellektuális, szerkezeti és vizuális megújítására, valamint felel az átalakítás sikeres megvalósításáért. Sajtóhírek szerint ugyanakkor a szerkesztőbizottság felállítása után lemondott a Pénzpiac rovat vezetője, Brückner Gergely.

Schmidt Mária amikor decemberben átvette a lapot, arról beszélt, hogy három szóval tudja jellemezni azt, hogy milyen újságot szeretne csinálni a Figyelőből: minőség, méltányosság és mértéktartás.

 

Szerző: Horváth Csaba László / mno.hu