h i r d e t é s

Lukács Lajos megkapta az államtitkári támogatást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lukács Lajos megkapta az államtitkári támogatást

2016. február 08. - 17:43
0 komment

Nyolc hónapja tartó huzavona érhet véget hamarosan, ugyanis Lukács Lajos, a kecskeméti Bányai Gimnázium volt igazgatója hétfőn hivatalos értesítést kapott arról, hogy az államtitkár is támogatja igazgatói kinevezését.

Az értesítésről a Megvédjük a Bányait Facebook-csoport adott hírt

 

 

Mint ismert, a Bányai igazgatói pályázatára négyen - a korábbi igazgató, dr. Lukács Lajos, valamint Pósfainé dr. Bakota Éva, Szilágyi Piroska Tünde és Tajti István pályázott. Pósfainé dr. Bakota Éva még a közgyűlési szavazás előtt visszavonta pályázatát. A képviselő-testület decemberi, zárt ülésén - amikor a pályázatokat véleményezték - Lukács Lajos 11 igen szavazatot kapott (10 tartózkodás mellett), míg Szilágyi Piroska esetében 15 igen, 2 nem és 5 tartózkodás volt a voksok megoszlása. Tajti István pályázata 7 igen és 2 nem szavazatot kapott, 13 képviselő tartózkodott. Januárban visszavonta az igazgatói tisztségére beadott pályázatát Szilágyi Piroska Tünde, mert „méltatlannak érezte, hogy egy elvtelen, agresszív vitában eszközként használják, és úgy látja, ugyanilyen eszközök mindebben a szülők és a gyerekek is”.

 

Egyelőre nem kinevezést, hanem támogatást kapott

Dr. Lukács Lajos érdeklődésünkre elmondta: egyelőre arról értesítette őt a Klik, hogy pályázatát támogatja az államtitkár, ami azt jelentheti, hogy hamarosan kinevezik őt igazgatónak. 

A pályázati kiírás szerint az igazgatói tisztséget 2021. augusztus 20-ig töltheti majd be a kinevezett igazgató.

Lukács Lajos mellett tavaly több alkalommal tüntettek szülők, egykori és jelenlegi tanítványok, kollégák. A négy pályázó anyagát a nevelőtestület, a különböző szakirányú tanári munkaközösségek, a szülői munkaközösség, a diákönkormányzat, valamint a Pedagógusok Szakszervezete is véleményezte. A kép egyöntetű volt: Lukács Lajos pályázatát minden felsorolt közösség támogatta, míg a másik három kandidáló pályázatát egyik véleményező fórum sem. Szerkesztőségünknek január elején nyílt levelet küldött a Bányai Júlia Gimnázium közalkalmazotti tanácsa, a nevelőtestület véleményét is tolmácsolva, ebben Lukács kinevezésére kérték Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert.

Január 26-án fordulat történt, ugyanis Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia Lukács Lajossal közösen adott ki közleményt, melyből kiderült, hogy a polgárester és a fideszes frakció támogatja Lukács Lajos kinevezését a Bányai Gimnázium élére.

 

BAON.hu