h i r d e t é s

Ma zárva tart a Gundel - Félnek a tüntetőktől?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ma zárva tart a Gundel - Félnek a tüntetőktől?

2019. január 19. - 11:00

Kedves Vendégeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2019. január 19-én, szombaton a Gundel étterem zárva tart – olvasható a neves étterem honlapján. Az indok: ezen a napon előre bejelentett, politikai célú tömegrendezvényre kerül sor az étterem épületének közelében. 

Gundel Étterem a Városligetben - Forrás: Wikipédia

Tény és való: a mai országos demonstráció-sorozat budapesti rendezvényének a szele megérinti a Gundelt: az Álljon le az ország – Budapest Blokád négy gyülekezőpontjának az egyike ugyanis a Hősök tere, de egy másik is közel van, az Oktogon. A gyülekező – 12:00 óra –, illetve az indulás – 12:30 és 12:45 – valóban beleesik a Gundel szokásos vasárnapi nyitvatartásának az első órájába (mint a honlapján olvasható: 12:00 és 24.00 között vannak szombaton nyitva), dehát az üzleti veszteséget elkerülendő, akár az is elég lehetett volna, hogy egy órával később nyitnak.

Ám – mint írják – „a Gundel menedzsmentje úgy döntött, a jelenlegi helyzetben munkatársaink és vendégeink nyugalma érdekében nem nyitunk ki”.

Másra nem tudunk gondolni, mint arra, hogy a Gundel attól tartott, a tüntetők nekirontanak az étteremnek, amely a napokban azzal került a közvélemény figyelmének a fókuszába, hogy kiderült: ők működtetik a Miniszterelnökség vári menzáját és nevetségesen nyomott árakon kínálják az ételt a Karmelita kolostorban Orbánnak és munkatársainak.  Igaz, arra is fény derült utóbb, hogy a pénzt a cateringen több mint behozzák, erről léggé csacska módon maga a Gundel vezetője, Peter Knoll, ügyvezető beszélt a 24. hu-nak adott interjújában: „A Gundel számára a profit a rendezvény-cateringen van. Ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultunk volna el rajta”.

Bezártak mára, mert félnek...talán rossz a lelkiismeretük?

 

Szerző: NVZS / hirklikk.hu