h i r d e t é s

Magyar segítséggel építették újjá a tolentinoi templomot

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Magyar segítséggel építették újjá a tolentinoi templomot

2017. december 10. - 05:41

 

Felavatták szombaton a közép-olaszországi Tolentinóban a Szent Szív és Szent Benedek-templomot, amelynek helyreállítását Magyarország finanszírozta.

MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

A templom kapuit Nazzareno Marconi püspök nyitotta meg, az ünnepségen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet, Varga Lajos váci segédpüspök, valamint Andrea Carradori, a Szent Szív Társaság perjele és a Vatikán képviselői. 


MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

Balog Zoltán kegyelmi pillanatnak nevezte a templom újranyitását. Felidézte, hogy a település egy éve levélben kért segítséget Magyarországtól a templom helyreállításához. Itáliából évszázadok óta érkeztek Magyarországra papok, művészek és tudósok - fogalmazott, megemlítve Gellért püspököt és Kapisztrán Szent Jánost. "Most mi jöttünk el Tolentinóba" - folytatta.

Hangsúlyozta, hogy a segítség jelképes, Magyarország nem gazdag ország, de gazdaságilag eljutott arra a szintre, hogy tud segíteni: a Hungary Helps program révén, amely segítséget nyújt a keresztényeknek Szíriában, Irakban vagy épp afrikai diákoknak ad ösztöndíj-lehetőséget Magyarországon. 

Magyarország 150 millió forinttal támogatta a templom helyreállítását. 

Andrea Carradori tavaly december 8-án küldte el levelüket Orbán Viktor miniszterelnöknek. Egy év elteltével sikerült megnyitni a templomot - mutatott rá.


MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

A Szent Szív- és Szent Benedek nemcsak az első templom, hanem az első középület, amely a földrengés után megnyitotta kapuit, Tolentinóban az összes többi templom zárva van még. 

A templomba tábla került a magyar és az olasz zászlóval, amely emlékeztet arra, hogy a magyar kormány finanszírozta a helyreállítást.

MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

A helyi lakosok - mint azt a közmédiának elmondták - nagyon várták a templom újranyitását, mert az viszonyítási pont számukra. Sok olaszországi magyar is elment az ünnepélyes megnyitóra. 

Giuseppe Pezzanesi polgármester hangsúlyozta, hogy a templom újranyitása történelmi pillanat, amelyet a település sohasem felejt el, az olasz és a magyar nép közötti kötelék most már örökérvényű. Bejelentette, hogy testvérvárosi kapcsolatra lépnek Nagykőrössel.

Balog: Magyarország abban a helyzetben van, hogy segíteni tud


Balra Andrea Carradori, a Szent Szív Társaság perjele.
MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

Magyarország végre gazdaságilag és emberileg is abban a helyzetben van, hogy segíteni tud - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombat este telefonon Tolentinóból.

A magyar kormány 150 millió forintot megszavazott erre a célra - emlékeztetett Balog Zoltán. Hozzátette: egy év alatt rendbe hozták az épületet, még mindig ez az egyetlen templom, amelyet megnyitottak a városban.

A miniszter elmondta: az ünnepségen beszélt arról, hogy a történelem során az olaszoktól sok segítséget kapott Magyarország. Kiemelte egyebek mellett, hogy 1956-ban sokan álltak ki Olaszországban a magyarok mellett, sokan segítettek. Ezt Balog Zoltán megköszönte, és jelezte, hogy viszonzásképpen most Magyarország szívesen támogatta ezt az újjáépítést.

A miniszter közölte: többek között találkozott a város polgármesterével is, aki szintén kifejezte háláját a segítségért.

A helyreállított templom felavatására összegyűltek Olaszországban élő magyarok, vasárnap magyar nyelvű misét is tartanak - mondta el Balog Zoltán. (MTI)


 

h i r d e t é s