h i r d e t é s

Magyar sérült a Nizzai támadásban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar sérült a Nizzai támadásban

2016. július 15. - 09:23
0 komment

A sérült nő maga értesítette az itthoniakat.

Forrás: Twitter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben – közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán.

A szóvivő elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről.

A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget.

Egy másik Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után – tette hozzá.

Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van.

Több mint 12 ezer magyar regisztrált konzuli védelemért az országban, a szolgálat ebből a számból szűkíti le, kik azok, akik a régióban tartózkodhatnak. A szóvivő arról is beszélt, hogy a KKM információ is arról szólnak, hogy a támadót lelőtték, a teherautón pedig fegyvereket és kézigránátokat találtak. (MTI)

Obama terrorcselekménynek minősítette az ámokfutást 

Barack Obama amerikai elnök terrorcselekménynek minősítette a több mint 70 emberéletet követelő nizzai tömeges gázolást csütörtök esti közleményében. 

Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje a merénylet hírére reagálva bejelentette, hogy elhalasztja az alelnökjelölt megnevezését. 

Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács közleményben hozta nyilvánosságra, hogy Obama elnököt azonnal tájékoztatták a Nizzában történtekről, este pedig maga a Fehér Ház adott ki közleményt. Ebben Obama elnök terrorcselekménynek nevezte és "a leghatározottabban elítélte" a nizzai tömeges gázolást, az amerikai nép nevében is együttérzéséről biztosította a francia elnököt, valamint a francia nemzetet. A sebesült túlélőknek gyors felépülést kívánt. A közleményben leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok minden szükséges segítséget megad a nyomozáshoz. "Szolidaritásunkkal és partnerségünkkel legrégebbi szövetségesünk, Franciaország mellett állunk" - olvasható a kommünikében. 

A Fehér Ház közleménye utal arra is, hogy csütörtökön este a Nemzetbiztonsági Tanács áttekinti a terrorcselekménynek tekintett történéseket és az ennek következtében Franciaországban várhatóan kialakuló helyzetet. 

Közleményt adott ki Donald Trump is. A republikánusok várható elnökjelöltje döbbenetének adott hangot, és szintén együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival. Bejelentette, hogy a terrorakció miatt elhalasztja péntek délelőttre ígért bejelentését arról, hogy kit választ alelnökjelöltjének. (MTI)