Magyar sürgősség: Tizennyolc órát várakoztattak egy beteget
Elmondása szerint néhány nappal ezelőtt az apját kísérte be a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház sürgősségi osztályára, ahova délután négy órakor érkeztek meg, és csak másnap délelőtt háromnegyed 11-kor távozhattak - nyilatkozta egy nő az RTL Klub Híradójának.
A nő fényképeket is készített, amelyeken azt lehet látni, hogy a reménybeli páciensek a földön vagy valamelyik széksoron fekve vészelik át a hosszúra nyúló várakozási időt. Egy idős néni magatehetetlenül feküdt az ágyon,. Hamarabb ott volt mint mi, és senki rá nem nézett" - mesélte. Volt, aki a fájdalmaival küzdve várt 10-15 órát.
Az RTL Klub az ügyben megkérdezte a Jahn Ferenc Kórházat, de nem kaptak választ a kérdéseikre, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ viszont úgy felelt, hogy a sürgősségi osztályon naponta 90-100 embert látnak el az orvosok a legjobb tudásuk szerint.
Ebből mindazonáltal másnap nem sok látszott, az RTL Klub Híradója ugyanis rejtett kamerával ment be a Jahn Ferenc sürgősségijére, ahol kevés volt a beteg, de ellenére órákon át várakoztatták őket. Valaki, aki két óra múltán láttak el, elmondta, ez viszonylag jó időnek számít ahhoz képest, hogy váratták már 10, sőt 13 órán át is. (sztarklikk.hu)