Nem, nem egy demokratikusnak hazudott választás kapcsán. Naivitás ezt hinni vagy a mai ellenzékben bízni. Ennél gyökeresebb lesz a változás.

Rendszer-változás.

Nem, nem elvek, ideák és filozófiák mentén fog robbanni. Ahhoz túl megalkuvók és önzők vagyunk. A világ minket körülvevő tengerének magával ragadó áramlatai miatt.

Mint '48-ban vagy '89-ben... mint mindig.

Magyarország egy óriási, megkönnyebbülést hozó sóhajtásra vár. Már nagyon-nagyon rég.

Olyan rég, hogy sokan már beleöregedtek a várakozásba.

Várjuk az új szelet, az új áramlatot, ami kisöpri azt a mérgező ködöt, ami a szemekre és a lelkekre szállt, lemossa-lefújja a kormot, ami csak rakódik és rakódik az emberek szívére.

Már nincs vita. Már csak anyázás van. Megmerevedett álláspontok és harcias beszéd.

Vérkívánás.

Ijesztő, hányan akarnának lámpavason himbálódzó akasztott testeket látni - az elképzelésekben csak a meglincseltek neve és párthovatartozása különbözik.

Aki szelet vet, vihart arat. Még nem volt a történelemben olyan kor, amelyben a néppel szemben elkövetett agresszió ne gyűlt volna össze az évek alatt. Rakódik egymásra, rétegződik, mint öreg házak falain a múlt festékei.

Hogy aztán egy nap a gazda már ne akarja újabb rétegekkel eltakarni a rothadást, az egykor fenséges, ma roskadozó lak állapotát, hanem lerombolja és újraépítse azt.

És a gazda mi vagyunk.

Miénk az ország, miénk a nemzet, miénk a hatalom, és egy nap miénk lehet a dicsőség is. Ámítás, hogy ezt elvehetik a tömegektől.

Ezért kell most különleges felhatalmazással a közpénzről és a választási törvényről határozni a koronavírussal való foglalkozás helyett.

Kormányzás helyett.

Mert nagyon sokan tudják, hogy a történelem el fogja söpörni őket. A kérdés csak a mikor.

Lázár a sírban vár a feltámadásra. Vonakodnak ezt belátni, de akár momentumokon belül is megtörténhet. És igen sokan várják, mint a karácsonyt...

De én nem hiszek ebben a feltámadásban. A múlt köveiből nem lehet felépíteni a jövő palotáját.

És őszintén nem tudom, hány évtized lesz, mire kikopik az egyiptomi sanyargatás nyoma és emléke ennek a magát kiválasztottnak tekintő népnek a világlátásából...

De akármi is jön utána, a robbanás - attól félek - elkerülhetetlen. Talán még bölcs kormányzással el lehetne kerülni a szikláknak csapódást, de a fiúk sohasem ismerték a mértéket, és a bölcs belátást.

Én békekívánó ember vagyok, nem örömmel írom ezeket a sorokat. Mondjuk úgy: jóslat. Az igazán nagy baj az, hogy nem tudom, jobb-e, ha be nem teljesedik.

Ágoston László
Facebook