Magyarország közelében a gyilkos kór, több beteg is meghalt
Romániában már hat beteg életét követelte a nyugat-nílusi vírus. - írja a faktor.hu.
A román egészségügyi minisztérium közölte, hogy május 9. és augusztus 30. között 16 esetben bizonyosodott be agyhártya- vagy agyvelőgyulladásos esetekről, hogy a megbetegedést a nyugat-nílusi vírus okozta.
Hat beteget nem tudtak megmenteni
Romániában több megyében is megjelent a vírus, a legtöbben Bukarestben betegedtek meg.
A nyugat-nílusi láznak több tünete is van: a magas láz, erős fejfájás, előrehaladott esetben a nyak merevsége, kiütések a mellkason, szívgyengeség, hidegrázás, súlyos fáradságérzet vagy izomgyengeség.
Az orvosok szerint a legfontosabb megelőző lépés a szúnyogokkal szembeni védekezés, mivel a fertőzés a vérszívók csípésével terjed. A szakemberek azt tanácsolják, hogy kerüljük a sűrű aljnövényzettel borított területeket és az állóvizek környékét, valamint a magasabb páratartalmú helyeket.
A lakásunkból is távolítsuk el az állott vizet és a hulladékot!
A megbetegedések ellenére Romániában még nem beszélnek járványról.